Január 24-én pénteken, az ökumenikus imahét keretében Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész hirdetett igét a Belvárosi Református Templomban. A nap témája a vendégszeretet volt.

A lelkész prédikációjában Isten országáról elmélkedett. „Kicsiben, nagyban, és én azt gondolom, hogy idősben, fiatalban, férfiben, nőben és templomtól távol lévőben és templomban ülőben egyaránt megvan az a vágy, hogy az Isten országában legyen.” –fogalmaz az evangélikus lelkész, aki pontosította, hogy a célt a halál előtt kell beteljesíteni. „Azt gondoljuk erről, hogy a mi céljaink, a mi küldetésünk, a mi nagy életünk nem ér véget a halállal, sőt, a halállal kezdődik az igazi nagybetűs élet. Nem 18 évesen kezdődik, ahogy szokták mondani, hanem a halállal utáni feltámadással kezdődik az igazi nagybetűs élet. Nagyon sok kereső emberrel találkoznak a lelkipásztorok a különböző templomokban, akik szeretnének jobban utána menni annak, hogy hogyan is kerülhetnek közelebb az Isten országához. Nagyon sok embernek a lelkesedése az első találkozásig tart, amíg bejönnek a templomba. Miért? Mert ahhoz, hogy megérkezhessünk az Isten országába, ahhoz az Isten tőlünk nagyon komoly döntéseket vár el. Isten a keresztségünk pillanatában egy meghívót ad nekünk, amely az Isten országába szól. De hogy elmegyünk-e erre a nagy lakomára, hogy ezzel a meghívóval odamegyünk-e az Istenhez, az egyedül rajtunk áll. Ott van a meghívó a kezünkben, az egész életünkben. Hogy Isten elé megyünk ezzel a meghívóval, az egyedül rajtunk áll.” –összegezte.  

ökumenikus istentisztelet 2 EgyediA lelkész szerint az Isten hívására való választ, a döntést minden nap meg kell hozni. „Luther Márton beszél a naponkénti megtérésről, amelyről szerintem minden felekezet valahogyan, valamilyen szempontból említést tesz. Luther azt hangsúlyozza, hogy tulajdonképpen nekem minden nap döntést kell hoznom, mert egyik reggel sem úgy ébredek föl, hogy én automatikusan ott folytatom, ahol tegnap abbahagytam. Minden nap újra el kell határoznom, hogy én ma is az Istennel akarok járni. Az Isten nem akarja rám erőszakolni az Ő országát. Isten senkit nem fog belekényszeríteni az Ő országába. Az Isten nekem adja ezt a szabadságot, hogy én eldönthetem: vagy megyek az Istennel vagy nem. Ezt minden reggel el kell döntenem. Minden nap meghozom, és egy egész életen át tartó következményekkel jár.”

Az evangélikus lelkész szerint megéri ezt vállalni, mert távlatot ad az embernek, egy olyan célt ad, ami nem ebben a világban teljesedik be. Túlmutat ezen a világon, túlmutat a halálon. „Én azt gondolom, hogy sokan azért fordulnak ki a templomból, mert kiderül, hogy az Isten az egész életünkre igényt tart. Kiderül az, hogy Isten nem csak vasárnap akar velem találkozni, hogy Isten nem csak a hitéletemre kíváncsi. Kiderül az, hogy Isten az egész mindenemmel együtt szeretné, hogy őt kövessem: az összes gondolatommal, az összes szavammal, az összes cselekedetemmel, szívem minden szándékával. Nem lehet félig követni az Istent.” Hajduch-Szmola Patrik türelemre int, mert ezt a célt, nem lehet egyik napról a másikra elérni, hiszen hitünk fejlődéséhez idő és érés kell. Arra bátorít, hogy adjunk időt az Istennek és magunknak is, hogy szépen formálódjunk azon az úton, amely az Isten országába vezet.

„Kedves Testvéreim! Senki sem méltó az Istenhez és nem is lehet annak lenni. De engedelmesnek, hűségesnek, kitartónak lehet lenni, mert az rajtunk múlik. Azt gondolom, hogy Isten mindegyikünktől nem vár mást, semmi mást, csak azt, hogy legyünk engedelmesek, kitartóak, hűségesek és türelmesek. Adjunk időt magunknak és adjunk időt Neki, hogy legyen lehetősége munkálkodni a mi életünkben. És akkor Isten megadja majd nekünk azt a fantasztikus dolgot, hogy egy asztalnál ülhetünk. Nem azt fogjuk mondani, hogy <<jövel Jézus légy vendégünk>>, maximum megszokásból, mert Jézus ott lesz. Nem Ő lesz a mi vendégünk, hanem mi leszünk az Ő vendége. A mai nap témája a vendégszeretet volt, de ez a vendégszeretet nem a mi vendégszeretetünk, hanem a Teremtő Istennek, a mi Mennyei Atyánknak a vendégszeretete.”

Fotó: Harasztovics Arnold

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség