Téli egyetemi képzés keretében január 27-én kínai hallgatók látogattak el a pécsi Dóm Kőtárba, hogy a 12. századi kőfaragványok segítségével ismerkedjenek a román kor művészetével. Az intézményünkben töltött délelőtt során a vetített képes előadást követően, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében fedezhették fel a Pécsi Székesegyház középkori kőbe vésett ékességét.
A Pécsi Székesegyház románkori faragványaira az 1882-ben kezdődött átépítés során bukkantak. A nagyméretű vállalkozás nem várt meglepetéssel szolgált, az egykori barokk szentélylépcső lebontásával három kisépítészeti alkotás alapjaira bukkantak, míg a régi falak szövetéből több száz középkori kőfaragvány került elő. A tárgyegyüttes felfedezése számos kérdést vetett fel az újjáépítés során: vajon megtarthatók-e és bemutathatók-e az újjáépülő neoromán székesegyházban? Természetesen a kövek eredeti helyének és funkciójának meghatározása is fejtörést okozott a régészek, művészettörténészek, egyháztörténészek számára, hiszen legtöbbje az ún. szórványlelet csoportjába tartozott, vagyis másodlagos elhelyezésben találták meg.
A három kisépítészeti alkotás a hajó és a szentély tengelyében helyezkedett el. A székesegyház alaprajzi középpontjában állt a Szent Kereszt-oltár, amelyet egy kis kápolna keretezett. Ez a három oldalról zárt kápolna olyan kőből megépített struktúra volt, amelyben hazánk legkorábbi bordás keresztboltozatát foglalja magában, zárókövén az Isten Báránya ábrázolással. A kő masszív tulajdonságát oldotta a díszítés könnyedsége, ugyanis ornamentális faragványok szőtték körbe. A hatást fokozta a faragványok kifestése és aranyozása, amelynek nyomai a mai napig láthatók.
A két altemplomi lejáratból a déli mellékhajóból nyílót ismerték. Henszlmann Imre hívta fel a figyelmet arra, hogy a lejárónak az északi oldalon lehet párja. Feltételezése 1883-ban beigazolódott, a barokk kori átalakításig a mellékhajókból két olyan lépcső vezetett le az altemplomba, amelynek fala Biblia Pauperum-ként, reliefeken beszélte el az Ó- és Újszövetség történeteit.
A középkori székesegyház több mint száz évig tartó építése során számos kőfaragóműhely dolgozott Pécsett, tagjaik jöhettek Észak-Itáliából, német és francia területről. Erről írott források híján a kövekbe faragott növényi és figurális díszítések stílusa árulkodik a hozzáértő szemek számára.
Végül a föld alól és a falból kikerült kövek nem a XIX. század végén emelt templomban kaptak helyet, hanem a múzeumi megőrzés mellett döntöttek, megalapozva a világ egyik legnagyobb románkori gyűjteményét. A Dóm Kőtár faragványait a kínai diákok csoportja egy „feladatlap” segítségével saját maga fedezhette fel, élményszerűen és maradandóbban mélyítve el azt itt látható csodát.
Fotó: Bodnár Boglárka
