A Magyar Házas Hétvége Dél-dunántúli tartományának felelősei, Józsa-Dénes Zsolt és felesége Andrea Rosner Zsolt magyarszéki plébános atyával közös videóüzenetben nyilatkozott a közelgő Házasság hete kapcsán.

„13 éves korom óta együtt járjuk az utunkat. El sem tudnám képzelni, hogy én magam legyek. Zsolt az, akire mindig mindenben számíthatok, aki figyel rám, meghallgat, vigasztal, ha kell. Életem legszebb pillanatait vele élhettem át. Gyermekeim születése nagy ajándék volt mindkettőnknek. Ő ad nekem biztonságot, melegséget, szeretetet, szerelmet. Mellette igazán nőnek érezhetem magam. Vele őszinte lehetek mindig, ő életem legnagyobb ajándéka.” –hangzik el a videó elején Józsa-Dénes Andreától.

 

Férje, Zsolt a következőképpen nyilatkozik: „Számomra a házasság az egykori diákszerelem ma is éltető közegét jelenti. A számtalan együtt megharcolt nehézséget és azt a sok-sok örömet, amit közösen élhettünk át. A családnak azt a legkisebb középső magját, ami köré felépülhet az egész tágabb családunk is. Azokat a napi apró pillanatokat, amit egy csók jelent reggel elváláskor a munkába menet, vagy amikor megcsörren a telefon és párom van a vonal másik végén. A közös ebédeket, vagy a nap esti fáradt megérkezést… akkor egymás között megosztva a nap terheit, örömeit. Ezek az apró pillanatok is fontossággal bírnak, és az igazi örömét adják a házasságnak.”

A magyarszéki plébános nemcsak munkakapcsolatban áll a házaspárral, hanem barátai is. „Nekem katolikus papként Zsolt és Andi szeretete, ahogy egymás köré fordulnak egy hatalmas bátorítás. Én otthonra találok náluk. Számomra a papságomnak ők az a nagy családja más házaspárokkal, családokkal együtt, ahol meg tudom élni azt a családias szeretetet, amit Jézus ajándékoz nekünk. Az én hivatásom, hogy pásztor legyek, hogy vezessek egy közösséget. Ettől lesz családias életforma, amelyikben másoknak a szeretete éltet engem és az én szeretetemnek is megvan a kibontakozási tere. Én boldog vagyok, hogy az Egyházunkban a család az életnek az alapformája, a Szentháromságnak az ikonja. Ezért ünneplem minden nap saját papi hivatásomat a házasság hivatásával együtt.” –véli az atya.

A Házasság hete kapcsán élménymegosztással folytatódik a felvétel. „Nagy öröm számunkra, hogy a házasság hetének programjain részt vehetünk. Nagy öröm volt a tavalyi évben, amikor 25 éves házasok voltunk és áldást kaptunk a templomba, hogy így erősödhettünk meg egymás szeretetében. –magyarázza Andrea, melyet férje az ünneplés fontosságával egészít ki. „A Házasság Hetének ünneplése azért különösen fontos számomra is, mert azokat a dolgokat, amik igazán fontosak az életünkben egy-egy ünnep még jobban kiemeli. –összegzi Zsolt, aki felidézi egy kedves élményét is.

A videóüzenet Rosner Zsolt atya gondolataival zárul. „Köszönjük szépen, hogy együtt ünnepelhetünk ebben az évben is a Házasság hetében sok-sok párral, sok-sok hívő és jóakaratú emberrel. Kívánjuk, hogy minden pár találja meg azt a módot, amellyel meg tudják ünnepelni kapcsolatukat, házasságukat, Isten szeretetét életükben.”

Február 9-én kezdődik a Házasság hete programsorozat, melyet idén tizenharmadik alkalommal rendeznek meg Magyarországon a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. Baranya és Tolna megyében is több település csatlakozik a házasság értékeit népszerűsítő kezdeményezéshez. A programokat itt lehet böngészni.

2020 február
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Közelgő események

Hamvazószerda-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 02. 26. -
Nagyböjti keresztút és szentmise a Szent Kereszt jelenlétében:
Máriagyűd
2020. 02. 28. - 2020. 02. 28.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 03. 05. -
Nagyböjti keresztút és szentmise a Szent Kereszt jelenlétében:
Máriagyűd
2020. 03. 06. - 2020. 03. 06.
Érettségizők találkozója-III.:
Máriagyűd
2020. 03. 06. - 2020. 03. 07.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi