Szent Skolasztika nursiai Szent Benedek, a Bencés Rend és a nyugati szerzetesség alapítójának ikerhúga.
Fiatalságától kezdve az Úrnak szentelte magát a szüzesség fogadalmával, és később, amikor testvére már megalapította a Montecassino-i apátságot, a közeli hegy lejtőin ő is egy monostort építtetett magának és a hozzá csatlakozó fiatal nőknek, életet adva ezáltal a Bencés Rend női ágának, melynek első apátnője lett, bátyja pedig megírta a közösség szabályzatát.
Keveset tudunk Skolasztika életéről, egyetlen, szinte kortárs szövegben olvashatunk róla: Nagy Szent Gergely pápa írta le a következő történetet Benedek-életrajzában.
A testvérek évente mindössze egyszer találkoztak. Az utolsó alkalomra 542 nagyböjtjében került sor Montecassino alatt. Skolasztika és Benedek egy egész napon át beszélgettek ég és föld dolgairól.
Az akkori Itáliát bizánci és gót hadak tépázták, Róma kétéves ostrom után feladta a küzdelmet a gótokkal szemben, a közép-itáliaiak füvet és gyökereket rágva próbálták túlélni az iszonyú éhínséget. Montecassinóban megfordultak győztesek és vesztesek egyaránt, a háborúk áldozatai, kétségbeesett és reményszomjas emberek. Benedek hírneve még a gót hadvezért, Totilát is idevonzotta.
Eljött az elválás ideje. Skolasztika marasztalni szerette volna még bátyját, de az ellenállt: a regula előírásai szerint éjszakára mindegyikőjüknek vissza kellett vonulnia a saját monostorába.
A búcsú előtt Skolasztika hosszú imádságban mélyült el, eközben váratlanul olyan heves vihar támadt, hogy lehetetlenség lett volna a házból kimozdulni. Így a beszélgetés még egy ideig tovább folytatódhatott. A vihar elálltával a testvérpár különvált; és ez lett az utolsó találkozójuk. Három nappal később, ahogy Nagy Szent Gergely Párbeszédeiben olvassuk, Benedek értesült húga haláláról: galamb formájában látta Skolasztika lelkét az ég felé emelkedni.
Szent Skolasztikát Montecassinóban helyezték örök nyugalomra, ahová szeretett bátyja öt évvel később követte őt.
A Famiglia Cristiana és az Il Santo del Giorno cikke nyomán.
