Március 25-én a délelőtti általános kihallgatás végén a Szentatya megismételte felhívását: arra kér minden keresztény hívőt, hogy csatlakozzon az ő imájához, hogy a keresztények könyörgő fohásza egy lélekből törjön fel mindenható Atyánkhoz.

Ferenc pápa felhívását az alábbiakban közöljük:

"Nemsokára, délben mi, a különféle keresztény közösségek pásztorai, a különböző felekezetekhez tartozó hívőkkel együtt lélekben összegyűlünk, hogy Istenhez imádkozzunk a Miatyánk imával. Egyesítsük az Úrhoz intézett esdeklő könyörgéseinket ezekben a napokban, amikor a világjárvány súlyos megpróbáltatásától szenved a világ! A jó és irgalmas Atya hallgassa meg gyermekeinek egy lélekkel mondott imáját, akik bizakodó reménnyel fordulnak a mindenható Istenhez!

Szeretném megismételni meghívásomat arra is, hogy a médián keresztül lélekben kapcsolódjatok be abba az imába, amelyet holnapután, pénteken 18 órakor vezetek majd a Szent Péter-bazilika előtt. Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Urbi et Orbi áldást adok, melyhez teljes búcsú kapcsolódik."

Arra hívunk mindenkit, hogy csatlakozzon a Szentatya felhívásához. A veszélyhelyzet hátralévő részében is napról napra legyünk együtt és minden délben fohászkodjunk együtt Istenhez és kérjük a Szűzanya közbenjárását. 

Március 27-én, pénteken 18 órakor a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilika előtti téren vezetett imát és a rendkívüli Urbi et Orbi áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti.

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Ars Sacra Fesztivál:
Pécs, Báta -
2023. 09. 24. - 2023. 09. 24.
Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség