Nagyböjt ötödik hetének szombatján Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.
A szentmise kezdetekor Berecz Tibor atya hangsúlyozta, ma, ezen a szombaton elérkeztünk az utolsó nagyhét előtti naphoz. Most mindenki Jézusra vár, de mindenki különféle módokon. Majd elhangzott a kérdés: Én hogy várom Őt?
„A népet látjuk, aki figyeli Jézust” – kezdte homíliáját az ifjúsági referens, ezzel utalva az evangéliumi szakasz (Jn 11,45-57) központi témájára. „Az emberek más-más módon figyelték, várták, készülnek a vele való találkozásra. A többség kíváncsisággal, jó szándékkal; vajon feljön Jeruzsálembe? De lehettek olyan emberek is, akik a történés miatt voltak kíváncsiak arra, hogy mi következik; lesz valami látnivaló? Valamint ott voltak a vezetők, és a zsidó vezető réteg, akik feszülten várták, hogy Jézus mikor kerül célkeresztbe. Félelem volt ezekben a vezetőkben, főpapokban, farizeusokban és ez hajtotta őket. Harcra készen álltak. Nem tudták, hogy Ő nem ebből az országból való, földi messiásnak képzelték Krisztust.”
Jézus ebben a bibliai szakaszban is egyesíti a népet, ráösszpontosul a figyelem, de természetesen különböző módokon. Ezért felmerül a kérdés, hogy mi hogyan figyelünk, hogyan várunk ma, nagyhét előtt? Mit fog jelenteni az, hogy Jézus elhalad mellettünk? Hiszen mi is a tömeg tagjai vagyunk, akárcsak a bibliai személyek. „A földi Jézussal való találkozás összefügg azzal, amit a feltámadás után tapasztaltak az emberek. Akik Krisztusra kíváncsisággal figyeltek, ugyanazzal a kíváncsisággal követték, akik félelemmel, azok pedig ugyanazzal a félelemmel. Előttük néma maradt. Ma talán úgy vagyunk ezzel, mint egy rutinnal: itt a nagyhét, eljön Jézus, tudjuk, hogy mi történik” – vélekedett Tibor atya, majd hozzátette, a Jézussal való találkozás nem szűnik meg, és a vele való kapcsolatunk annak fényében változik, ahogy a figyelmünk ráösszpontosul.
Végül így zárta a homíliát: „Adja meg a jó Isten, hogy tudjunk mi is kapcsolódni a várakozáshoz. Ne a félelem tartson vissza minket, ne érezzük, hogy Jézus elmegy mellettünk, hanem tudjunk rá készülni, tudjuk befogadni, ráfigyelni. Így készüljünk a nagyhétre!”
(Jn 11,45-57)
45A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. 46Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. 47Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. 48Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” 49Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! 50Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” 51De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, 52s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. 53Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. 54Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.
55Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. 56Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az ünnepre?” 57A főpapok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak, hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák.
