Csütörtök húsvét nyolcadában Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, reggel 7.00 órakor, amelyet a Pécsi Egyházmegye élőben közvetített. A szentmise visszanézhető az alábbi cikkben.

 „Húsvét nyolcadát az egyház egy nagy folyamatos ünnepnapként tartja meg ujjongó örömmel. Ilyenkor a liturgia teljesen csak a feltámadt Krisztusra tekint” – kezdte a homíliát a szentmisét celebráló atya, majd hozzátette, most az Ő szeretetére figyelünk, ezeken a napokon nem emlékezünk meg más ünnepekről, nem emlékezünk meg a szentekről, hogy a feltámadás hitét tudjuk magunkban elmélyíteni. „Ezekben a napokban az evangéliumi szakaszok is a feltámadt Krisztussal való találkozásokról szólnak; a tanítványok, az apostolok hogyan találkoznak Jézussal, hogyan ismerik fel, hogyan fogadják újra a szívükbe.”04.16 1

Máger Róbert atya elmondta, fontos, hogy a húsvét szent titka, a húsvét nyolcada hitünk alapjaiban kíván minket megerősíteni, a feltámadás hitében. „A mi hitünk nem egy eszmerendszeren alapul, hanem a feltámadt Krisztussal való találkozásban. A tanítványok, az apostolok találkoztak a feltámadt Krisztussal, és mi is újra és újra találkozhatunk, ahogy hallottuk a mai evangéliumban (Lk24,35-48) is: »Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket.« (vö. Lk 24,35-36) A keresztény hit végső forrása a feltámadt Krisztussal való találkozás, ez pedig nem más, mint Krisztus szemlélése és hitbeli megtapasztalása. Ahogy Jézus mondja: »Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van. Ezután megmutatta nekik kezét és lábát.« (vö. Lk 24,39-40) De miért éppen a kezét és a lábát mutatja meg?” – hangzott el a kérdés. Az irodaigazgató-helyettes atya hangsúlyozta, hogy ezeket a sebhelyeket Krisztus a kereszten szerezte és az értünk való szeretet miatt viselte . Ezek a sebek ott vannak a feltámadt Jézus testén, de már nem a szenvedésre emlékeztetnek bennünket, hanem Isten végtelen szeretetére. „Amit a szenvedés okozott, azt Isten a megbocsátás, az irgalom forrásává tette. Krisztus halála így vált a mi üdvösségünkre. A legnagyobb tragédiát Isten átfordította és a legnagyobb ajándékká tette számunkra.”

Máger atya elmondta, gyakran kellene Jézus sebhelyeit szemlélnünk, gyakran kellene ezekről elmélkednünk, mert így Isten szeretetét akarjuk befogadni. „Ezek a sebek Isten szeretetét és végtelen irgalmát mutatják meg nekünk, ezeket láthatjuk, szemlélhetjük, megtapasztalhatjuk a hitben ugyan, de teljesen valóságosan” – hangzott el a szentbeszédben, ahogy a mai evangélium másik fontos üzenete. „Jézus nem csak megmutatja magát, hanem Lukács evangélista szerint a tanítványokkal együtt étkezik: »Van itt valami ennivalótok? Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.« (vö. Lk 24,41-43) Ez a leírás Jézus halálon aratott győzelmét mutatja, az örök életet mutatja, aminek jelképe az asztalközösség. A feltámadt testnek nincs szüksége földi táplálékra, de a tanítványokkal való étkezés az örök élet előképe. Jézus erre hív meg bennünket erre az örök és végtelen asztalközösségre, az üdvösségre, az Ő szeretetközösségére.”

 „Meg kell érteni, hogy a feltámadt Krisztussal való személyes kapcsolatból ered minden, ebből újulhat meg a mi életünk. Ha naponta szemléljük Őt, ha naponta befogadjuk a békéjét, amelyet szüntelenül ajándékoz nekünk.” – hangzott el a homília zárásaként.

Lk24,35-48

35Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.

36Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” 37Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. 38De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? 39Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” 40Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. 41De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” 42Adtak neki egy darab sült halat. 43Fogta és a szemük láttára evett belőle.

44Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” 45Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: 46„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. 47Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. 48Ti tanúi vagytok ezeknek.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség