Nem véletlenül sorolják az első skolasztikusok, vagyis azon filozófusok közé, akik a nagy Arisztotelész filozófiáját tanulmányozták és értelmezték a kereszténység fényében.
Anzelm 1033-ban született az itáliai Piemonte tartomány Aosta nevű városkájában, nemesi és gazdag családban. Apja üzletember volt, kevés figyelmet fordított fia oktatására, sőt leginkább akadályozta Anzelm hivatását. Anyja viszont, egy erős hitű asszony, megérezve fia magas küldetését, a kezdetektől Isten ismeretére és tiszteletére nevelte.
Tizenöt évesen döntött először a szerzetesi hivatás mellett, azonban apja ellenzése és szeretett anyja hirtelen elvesztése egy időre elvonta őt a szándékától. Elhagyta otthonát és három évig a világot járta.
De az Úr várt rá, Franciaországba vezette, ahol Anzelm belépett a normandiai Bec bencés kolostorába. Itt nagy örömmel vetette magát a tanulmányokba. Elöljárója és mestere a későbbi canterbury érsek, a híres Lanfranco di Pavia lett, akit később Anzelm követett a kolostor priori majd 1093-ban a canterbury-i püspöki székben.
Ezután az Anglia királyaival vívott kemény harcok évei következtek. II. Vilmos Anzelm minden reformtörekvését gáncsolta, és vonakodott II. Orbán pápa elismerésétől. Magatartása már 1097-ben arra kényszerítette Anzelmet, hogy Rómába utazzon. Ekkor következett első száműzetése: csak 1100-ban térhetett vissza Angliába. Amikor érvényesíteni akarta a pápai rendeletet a hűbéri eskü és a laikus invesztitúra ügyében, összeütközésbe került az új uralkodóval, I. Henrikkel. 1103-ban újból száműzték. Anzelm számkivetettsége és küzdelmei csak akkor értek véget, amikor II. Paszkál pápa és I. Henrik király megegyezésre jutott. Az egyezség érvényben tartotta a laikus invesztitúra tilalmát, de megengedte, hogy az egyháziak továbbra is hűbéresküt tegyenek laikusok kezébe. Anzelm, aki a pápai tekintély előtt készségesen meghajolt, ezekben a harcokban az alapvető elvi kérdésekben rendíthetetlen szilárdságot tanúsított, a gyakorlati részletekben azonban hajlékony volt.
Néhány jelentős teológiai munkája e harcok zajában született. A legjelentősebb köztük a Cur Deus homo (Miért lett emberré az Isten?). 1098 októberében a bári zsinaton nagy figyelmet keltett De processione Spiritus Sancti (A Szentlélek eredése) c. beszéde. Utolsó három évét nyugalomban és békében töltötte Angliában, s 1109-ben halt meg.
Forrás, kép: santodelgiorno.it, katolikus.hu
