Húsvét ötödik hetének szombati napján Nyúl Viktor pasztorális helynök atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, amelyet azokért a testvéreinkért ajánlott fel, akiket megpróbáltatások érnek.

 A reggel 7.00 órai szentmise kezdetekor Nyúl Viktor atya hangsúlyozta, öröm, hogy közösségben imádkozhatunk, hogy lélekben és imádságban együtt vagyunk, egységben Ferenc pápával, aki szintén ezekben a percekben kezdte a szentmisét. Később a pasztorális helynök a homíliában Jézus tanításának három fontos szakaszárról elmélkedett. „A mai evangéliumban Jézus búcsúbeszédéből hallottunk egy részletet, amelyet nekünk mond, amellyel hozzánk szól a magányban, szomorúságban, örömben. Ő mindig velünk van, ahogy Ferenc pápa tanítja: Ő a gyengédség Istene, aki tanít bennünket” – mondta, majd János evangéliumának következő soraira hívta fel a figyelmet: „»Nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból.«  (Jn 15,18) Ebben a szentírási szakaszban a világ alatt Jézus a bűn világáról beszél, vagyis ezzel azt mondja, hogy nem a bűn világában vagyunk. Milyen csodálatos ezt tudnunk, Isten kiválasztott minket. Mert nem mi választottuk Jézust, Ő választott bennünket, és nem azért választott minket, mert jobban vagyunk, hiszen mi is törékeny és bűnös emberek vagyunk, hanem mert mindannyian értékesek vagyunk Isten szemében” – magyarázta és újból megismételte az örömhírt: mindannyian értékesek vagyunk, ünnepeljük ezt a jó hírt!

Nyúl Viktor atya ezt követően Jézus újabb tanításának hangsúlyozásával folytatta a homíliát: „»Emlékezzetek vissza a tőlem kapott tanításra: nem nagyobb a szolga uránál.« (Jn 15,20) Ez utal arra, hogy nap mint nap emlékezzünk Jézus szavára. De nem azt jelenti, hogy elég egy-egy szóra visszagondolnunk, hanem azt, hogy emlékezzünk, hiszen ez személyes kapcsolatot feltételez Jézussal, aki arra bátorít, hogy ápoljuk vele a személyes barátságunkat azáltal, hogy őrizzük a szavát és törekszünk megcselekedni” – mondta, végül az evangélium mai tanításának harmadik szakaszáról elmélkedett. „»Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.« (Jn 15,21) Megrendítő tudnunk: azonosulunk Jézussal, mert a keresztény életünk lényege, hogy belejegecesedünk Krisztusba, belekristályosodunk, olyannyira, hogy már Ő él bennünk. Azonosulunk Jézussal a megpróbáltatásban és az örömben is, mert nem vagyunk magunkra hagyva! Jézus bennünk van, velünk van!”

Összefoglalva, akárcsak ma, ünneplejük nap mint nap, hogy kiválasztottak vagyunk. „Örüljünk, hogy kedvesek vagyunk Isten szemében, aki arra hív, hogy a vele való személyes barátságot ápoljuk azáltal, hogy emlékezünk Jézus szavára, megtartjuk és megcselekedjük. Mindezt ajándékba kapjuk. De ez az ajándék feladattá válik, mert hirdetnünk kell Jézus Krisztust a tanúságtételünkkel és az imádsággal” – zárta a szentbeszédet az atya. „Mindenütt tegyünk tanúságot Jézus Krisztusról, az örömhírről.”

A szentmise végén Nyúl Viktor atya emlékeztetett, hogy ma kezdődik Ferenc pápa „Laudato si” kezdetű enciklikáját ismertető tematikus hét, amely jövő vasárnapig tart. Az enciklika öt évvel ezelőtt jelent meg és célja, hogy felhívja figyelmünket a bolygó védelmére. „Ezen a héten törekedjünk kezünkbe venni a levelet és elmélkedni azon, mit tehetünk a föld védelmében.”

Jn15,18-21

18Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt nálatok. 19Ha a világból volnátok, a világ mint övéit szeretne titeket. De mivel nem vagytok e világból valók – hiszen kiválasztottalak titeket a világból –, gyűlöl titeket a világ. 20Emlékezzetek vissza a tőlem kapott tanításra: nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. 21Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség