A hét nap csodája című füzet, amelynek naponta mutatjuk be egy-egy szakaszát, ma a Föld biológiai sokszínűsége mellett - biodiverzitás - a vízvédelemre is felhívja a figyelmünket. A segédanyag több elgondolkodtató kérdést tesz fel számunkra annak érdekében, hogy komolyan fontolóra vegyük, mely szokásokon érdemes változtatni.

„Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” (Ter 1,9)

A mai napon olvasható első leginkább szembetűnő kérdés arra vonatkozik, hogy mennyi vizet használunk el a háztartásunkban naponta? A felvetés felett nem igen érdeme szemet hunyni, mivel az ezt követő adatok és a saját válaszunk alapján láthatjuk, milyen mértékben vagyunk felelősek bolygónk vízmennyiségének feléléséhez.

A vízvédelemmel kapcsolatban ugyancsak érdekes adatokat találunk a világ szén­dioxid­kibocsátására és a papíriparra vonatkozóan. Így a segédanyagból megtudhatjuk, hogy 1 tonna papír előállításához 417 köbméter víz, 1700 kg (kb. 15­17 db fa) és 717 kWh energia szükséges, míg 1 tonna újrapapírhoz 100 köbméter víz, 1150 kg fekete­fehér újságpapír és 300 kWh energia. Az adatok főként azért sokkolóak, amiért ezt olvasva azonnal kiderül a következő, miszerint egy irodai alkalmazott évente átlagosan 20.000 darab A/4­es papírlapot használ el, a papírok nagy része pedig a szemetesben végzi.

A fenti adatok fényében érdemes mélyebben fontolóra venni, mit tehetünk azért, hogy csökkentsük vízfelhasználásunkat. A dokumentum erre vonatkozóan több praktikus javaslatot vet fel, az egyik, amely a növényfajok védelmére vonatkozik, megemlíti, hogy akár mosolyt is ajándékozhatunk virág helyett a teremtett világ védelmében.

Részlet a harmadik nap kapcsán:

„Elkötelezzük magunkat, hogy elvisszük otthonunkba, közösségeinkbe, gyülekezeteinkbe, szervezeteinkbe és munkahelyeinkre azt a sürgető üzenetet, hogy a levegő, a föld, a víz és minden élőlény veszélyben van.”

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy te alkottad az eget és a földet. Köszönjük, hogy csodálatos földünket nem kietlennek, hanem lakóhelynek formáltad. Add, Urunk, hogy mi is észrevegyük az egész világban az emberarcúságot! Add, hogy minden teremtményedhez úgy tudjuk viszonyulni, hogy az egész univerzum finomra hangoltságát is meglássuk! Kérünk, adj nekünk kreatív ötleteket, hogy érző szívvel fel tudjuk ismerni a világban a szükséget szenvedőket! Kérünk, áldd meg azokat, akik mások szükségleteinek betöltésén munkálkodnak, hogy a feladat nagysága láttán ne veszítsék el bátorságukat! Jézus Krisztusért, ámen.

A PDF itt tölhető le.

Forrás: teremtesunnepe.hu

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség