A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!


Az üzenet írott formában itt olvasható:

Jézus Krisztus szent Testének és Vérének ünnepén, vagyis Úrnapján az evangéliumi részletet János evangéliumának hatodik fejezetéből ezt olvassuk:

„Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér.” (Jn 6,51)

Mit jelent ez? Jézus mit akar ezzel a mondattal kifejezni nekünk? Az Ószövetségben olvassuk, hogy Isten a választott népet pusztai vándorlása során mannával táplálja. Isten táplálja népét. Az evangéliumban arról is olvashatunk, hogy Jézus megszaporítva a kenyeret és a halat, többször is jóllakatja a tömeget. Isten, aki táplálja népét. De itt ennél többről van szó, Jézus nem csupán táplál bennünket, hanem önmaga válik táplálékunkká, hiszen az Élő kenyér Ő maga, az Ő szent Teste, az Eucharisztia. Jézus Krisztus táplálékunkká válik az Oltáriszentségben, Önmagával táplál minket.

Így tanít Krisztus:

„Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” (Jn 6,51)

Jézus Krisztus mindent odaad nekünk. Jézus Krisztus értünk él. XVI. Benedek pápa így fogalmaz: az Eucharisztiában megmutatkozik Jézusnak az értünk való léte. Jézus ajándékká válik. Az Eucharisztia Sacramentum Caritatis, vagyis ’a szeretet szentsége’ - fogalmaz Benedek pápa -, megmutatkozik benne, hogy mit jelent szeretni. Szeretni annyit jelent, hogy önmagamat odaadom a másiknak maradéktalanul, Jézus az Eucharisztiában megmutatja tehát, hogy nagyon szeret bennünket. Életét, Önmagát teljesen odaajándékozza nekünk, értünk él, hogy által mi élni tudjunk és arra hív, hogy mi is éljünk másokért! Ferenc pápa így fogalmaz: akkor fedezem fel identitásomat, ha másokért élek, az az enyém, amit odaadok a másik embernek.

Továbbá Jézus azt mondja:

„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,54)

Az Eucharisztia örök életet ad nekünk! Aki táplálkozik az Eucharisztiával, annak örök élete van. Így az Oltáriszentségre bizonyos értelemben, mint gyógyszerre is tekinthetünk. Ahogy a gyógyszer meggyógyítja az embert, úgy az Eucharisztia meggyógyít bennünket a halál fájdalmából és az örök életet adja nekünk. Csodálatos örömhír ez! Jézus azért adja oda önmagát az Eucharisztiában, hogy nekünk örök éltünk legyen, hogy örökké éljünk. Az Eucharisztia az örök élet záloga, tehát azt a reményt sugallja nekünk, hogy van örök élet, van mennyország!

Végül Jézus azt mondja:

„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.” (Jn 6,56)

A legszorosabb kapcsolatba Jézussal az Oltáriszentség által kerülhetünk, hiszen Jézus, aki a táplálékunkká válik, egyre inkább mélyebb kapcsolatba lép velünk, egyre mélyebb kapcsolatba kerül velünk. A szentáldozás által szoros kapcsolatba kerülhetünk Jézussal és egymással. Így fogalmaz II. Szent János Pál pápa: az Eucharisztia által növekszik az Egyház, az Eucharisztia által születik az Egyház. A legszorosabb kapcsolatba azáltal kerülhetnek egymással, ha szentáldozáshoz járulunk. Az Oltáriszentségben egységben vagyunk Jézussal, egységben és közösségben vagyunk Jézussal és az egész világgal. Csodálatos ezt tudnunk: nem vagyunk magunkra hagyva! Egy közösséget alkotunk, Jézus Krisztusban egyek vagyunk.

Úrnapja ünnepe arra hív, hogy szemléljük az Eucharisztiában valóságosan jelenlévő Jézus Krisztust, csodáljuk Őt és tanuljuk meg tőle azt, hogy mi is törekedjünk másokért élni, önmagunkat odaajándékozva! Tanuljuk meg azt, hogy jó reménységgel ajándékozott meg bennünket az Isten (vö. 2Tessz 2,16), vagyis van örök élet. Jézus Krisztusban örök életünk van! Tanuljuk meg azt, hogy Jézus Krisztussal egységben lehetünk és egymásért is egységben lehetünk Jézus Krisztussal, Jézus Krisztus által. Csodáljuk az Eucharisztia titkát, ünnepeljük és legyünk hálásak érte a Jó Istennek!

Június 13-án délután 17.00 órára világméretű szentségimádást szervezünk az Eucharisztikus Kongresszusra készülve. Bátorítom a kedves testvéreket, hogy akár a templomokban vagy akár otthonról is kapcsolódjanak be ebbe a közös imádságba, az Eucharisztiában valóságosan jelenlévő Jézus Krisztus imádásába! Tartsunk egy kis csendet és adjunk hálát az Úrnak, és ezzel a hálával, ezzel az örömmel fogadjuk az Ő áldását.

Mt 6,51-58

51Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” 52Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” 53Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. 54De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. 55A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. 56Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. 57Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. 58Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség