A Pécsi Állatkert és a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a tavalyi évben rendezte meg először Nyuszibatyu ajándékgyűjtő akcióját Húsvét alkalmával. A program célja az volt, hogy a nélkülöző családok és gyermekeik ne csak Karácsonykor, hanem Jézus feltámadásának ünnepén, Húsvét idején is támogatást kaphassanak ajándékok formájában.

nyuszibatyu 1A 2019-es együttműködés nagy sikerrel zárult, hiszen nagy mennyiségű, ruha, mesekönyv, édesség és gyermekjáték érkezett az Állatkert aulájába. A kooperációval idén is szeretett volna mindkét intézmény örömet szerezni a nélkülöző családoknak, így 2020-ban is előkészítették az eseményt. A 2020-as Nyuszibatyu program sajtótájékoztatójára március 11-én még sor került, a március 14-től április 13-ig rendezett gyűjtés azonban már meghiúsult. A covid-19 vírus és a rendeletek következtében, a program elmaradt, hiszen a Pécsi Állatkert is bezárni kényszerült kapuit. A szervezetek nagy meglepetésére azonban ennek ellenére is érkeztek ajándékok, plüss játékok, könyvek és egyéb adomány felajánlások az Állatkert csarnokába. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász múlt héten szállította el a felajánlott tárgyakat az Állatkertből, és ugyan Húsvét után, de mielőbb megajándékozza a gyermekeket az ajándéktárgyakkal.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitászés a Pécsi Állatkert ez úton is szeretné kifejezni háláját, köszönetét, hogy a program meghiúsulása ellenére mégis sok felajánlás érkezett!

nyuszibatyu 3

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség