Sarlós Boldogasszony ünnepe Szűz Mária látogatását eleveníti fel Erzsébetnél, aki akkorra már szíve alatt hordozta a Boldogasszonyban már szintén megfogant Megváltó előfutárát, Keresztelő Szent Jánost.

A ferences testvérek – Szent Bonaventura javaslatára – már 1263-tól kezdődően megtartották ezt az ünnepet július 2-án, ahonnan a római liturgikus naptár is átvette hivatalos megerősítésekor.

A liturgikus naptár II. Vatikáni Zsinat utáni reformja áttette ugyan május 31-re, néhány országban azonban – köztük Magyarországon – az ünnepet továbbra is július 2-án tartják, ami az aratás kezdetéhez való közelsége miatt indokolja a „sarlós” jelzőt.

Szűz Mária az angyali üdvözlet után sietve, izgalommal telve indul anyai ágú, idősödő unokatestvéréhez. A hosszú, fáradsággal teli úton volt ideje felkészülni a találkozásra. Izgalmának lehetett egyik oka, hogy Erzsébettel az övéhez nagyon hasonló, az emberi tapasztalatoknak élesen ellentmondó csoda történt: idős korában került áldott állapotba, férje hitetlenkedése ellenére. Amikor Mária köszöntésére Erzsébet hangját felemelve válaszol („Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” /Lk 1,42-45/), Mária mindkettejük közös hálaénekét foglalja bele a Magnificat soraiba. Mindketten messze várakozásuk felett találtak kegyelmet Istennél és mondtak igent erre a kegyelemre. A Magnificat ellentéteinek (gőgösök, hatalmasok – alázatosak; éhezők, gazdagok) sorát akár kiegészíthette volna: a gyermekáldásra látszólag alkalmatlant fiúgyermekkel áldotta meg.

Amikor megadatik, hogy felismerjük, hogy az Isten mennyire másképpen gondolkodik (Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. [...] Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál. /Iza 55,8-9/), mint ahogyan azt mi elképzeljük, az mindig meglepő, lenyűgöző, csendes megtérésre és hálaadásra indító. Mária Erzsébetnél tett látogatása, illetve ennek jelentése 410 évvel ezelőtt két mélyen hívő embert, Szalézi Szent Ferencet és Chantal Szent Johanna Franciskát, arra indította, hogy pápai jogú, klauzúrás, szemlélődő női szerzetesrendet alapítsanak. A Vizitációs Rend (Ordo Visitationis Sanctae Mariae VSM) Magyarországon is nyitott kolostort, ami a korábbi érdi és polgárdi helyszínek után jelenleg Budakeszin található. Az érdi években lépett be a kolostorba Bogner Mária Margit, aki 1933. május 13-án halt meg, és akinek boldoggá avatási eljárása az ezredfordulón – hosszú szünet után újra elindult és folyamatban van. A Rend célkitűzése:

„Bensőséges életet élő lelkeket adni Istennek, akik az Urat lélekben és igazságban imádják”

Fotó: famigliacristiana.it

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség