Ezüstmisével egybekötött megerősítő tanúságtétellel zárult a 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó. A július első hétvégéjén szervezett esemény zárónapján Schraub Ádám ezüstmisés atya, véméndi plébános celebrált szentmisét.

A legméltóságosabb Oltáriszentség ünneplését megelőzően Keresztes Andor máriagyűdi plébános, a 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó házigazdája köszöntötte az ezüstmiséjét tartó Schraub Ádám atyát, aki ezután elmondta, 25 évvel ezelőtt, hivatás elején újmisés papként ugyanezen a helyen celebrált szentmisét, ezért különösen hálás, hogy most is itt lehet. Később a véméndi plébános a homíliában utalva Szűz Mária Szent Erzsébetnél tett látogatására (vö. Lk 1,39-56) hangsúlyozta, hogy Isten Anyjának az adott erőt, hogy az Üdvözítőt a testében hordozta. „Mária tudta, hogy Isten anyaságának kiváltsága a világ üdvösségének van alárendelve, ezért elkötelezi magát Fiának alázatos magatartása mellett, nem azért látogat másokat, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon” – mondta, majd hozzátette, Mária boldogságának oka az volt, hogy Isten rátekintett, ezért fontos, hogy mi is Mária nyomában járjunk.

MIT3.1

Az ezüstmisés atya a prédikáció során tanúságtételt tett, amellyel elsősorban a jelenlévő fiatalokhoz szólt. „Mindenkit máshogy szólít meg az Isten, mindenkit máshogy hív az Úr, de minden esetben egyformán kell rá figyelnünk, meghallgatnunk!” – hangsúlyozta, majd felidézte, hogy ő maga keresztény fiatalként élt, így hallott először a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozóról, ahol életében először azzal a kérdéssel találkozott, hogy hisz-e Istenben. Később évről évre visszajött a találkozóra, számos egyházi eseményen, zarándoklatokon és lelkigyakorlatokon is részt vett, viszont a legnagyobb hatással II. János Pál pápa máriagyűdi látogatása volt rá, nem sokkal később pedig már a szemináriumban készült a hivatásra. Története megosztása után kiemelte, fontos, hogy a papokat segítse a közösség. „A papi életben is vannak megpróbáltatások, ezért kell, hogy a hívek imádkozzanak a papokért, hogy ők méltóképpen szolgálják a közösséget, a Jó Istent.”

Schraub Ádám atya elmondta azt is, hogy bár plébánosként nem tudott minden találkozón részt venni az elmúlt években, mindig fontos helyet töltött be a szívében.

„Sokfelé zarándokoltam, de Máriagyűd mindig lelki otthon marad. Imádkozzunk azért is, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban jöjjenek itt össze és induljanak kijelölt útra, amire a Jó Isten hívja őket!”

Végül Keresztes Andor megköszönte a tanúságtételt és megemlítette, hogy a MIT utolsó estéjén tartott szentségimádás alatt maga is kegyelmi pillanatot élt át. Berecz Tibor atya is kifejezte háláját paptestvéreinek, a szervezőknek és a jelenlévőknek.

MIT3.3

A több évtizedes hagyományra visszatekintő találkozó fontos jellemzője, hogy nem csupán néhány napra, hanem sokszor egy életre összekovácsolja a Máriagyűdre érkező fiatalokat, és az idei évben is megerősödött a csend keresése által.

A 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón celebrált szentmisék visszanézhetőek a Pécsi Egyházmegye weboldalán, YouTube csatornáján és Facebook oldalán.  

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 október
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 24. - 2020. 10. 31.
ELMARAD - Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs
2020. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 27.
PEM Katekumenátus képzés:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 28.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi