A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Az évközi tizennyolcadik vasárnap evangéliumi szakaszán Nyúl Viktor pasztorális helynök elmélkedik, és arra hív, hogy mi is merjünk áldozatot vállalni embertársainkért és erőfeszítéseinket bátran ajánljuk fel a Jó Istennek.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szeretettel köszöntök mindenkit!

Az évközi tizennyolcadik vasárnap evangéliumi részletét Máté evangéliumának tizenharmadik fejezetéből olvassuk (Mt 14,13-21). Jézust szemléljük, aki megrendül mikor látja a nép fájdalmát, éhségét és aki meggyógyítja a betegeket, jóllakatja az embereket. Jézus táplál, együtt van az emberekkel, különösen a szenvedőkkel. Az evangélista részletesen leírja Jézusnak ezt a gesztusát:

„fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak” (Mt 14,19)

Ahogy annak idején a Teremtő Atya – jelképesen fogalmazva – agyagból összegyúrta az embert, úgy Jézus is, amikor kezébe veszi a kenyereket és a halakat, jelképesen a teremtett világot veszi kezébe, hogy újjáalkossa.

Jézus megérinti a kenyeret és a halat. Ez azt is kifejezi, hogy Jézus megérinti az embert, Isten közel van az emberhez. Majd az olvassuk:

„szemét az égre emelve áldást mondott.” (Mt 14,19)

Az égre emelt tekintet azt jelzi, hogy Jézus szoros kapcsolatban van az Atyával, mindent az Atyával egységben tesz, rábízza magát. Áldást mond: Jézus áldja az Atyát, magasztalja, dicsőíti Őt!

„Ezután megtörte a kenyereket.” (Mt 14,19)

A megtörés gesztusa jelképesen már Jézus megtöretésére, kereszthalálára is utal. Jézus önmagát áldozza fel értünk, önmagát ajándékozza nekünk.

„…odaadta tanítványainak…” (Mt 14,19)

Jézus ajándékká válik – önmagát adja ajándékba mindannyiunknak.

Szemléljük és tanuljunk Jézustól, aki irgalmas, szelíd, együtt érez, táplál! Tanuljuk meg mi is úgy szemlélni és kezünkbe venni a teremtett világ dolgait, hogy óvjuk közös otthonunkat, a Földet – ahogy erre Ferenc pápa bátorít minket! Gondos odafigyeléssel érintsük meg a teremtett világot! Legyünk figyelmesek az emberek – különösen a gyengék, a szegények, az elesettek – felé. Merjük az égre emelni a tekintetünket, kérjünk a mennyei Atyától segítséget. Bízzuk rá magunkat, emeljük fel szívünket – fogalmazott gyakran Szent VI. Pál pápa. Gyakran forduljunk Istenhez, hiszen Ő velünk van és segít!

Áldjuk a Jó Istent, áldjuk az embereket! Ez annyit jelent, hogy jót mondunk. A dicsérettel, a jó és gyengéd szavakkal gyógyítani tudjuk egymást. Így fogalmaz Ferenc pápa: a jó szó, az áldó szó gyógyír az emberek fájdalmára.

Jézust követve mi is merjünk megtörettetni, vagyis merjünk áldozatot hozni, küzdeni, szenvedni másokért, és merjük fölajánlani szenvedéseinket, próbatételeinket Istennek! Végül, tanuljuk meg, hogy életünket mi is adjuk oda Jézusnak és embertársainknak! Akkor tudunk fejlődni – tanít Ferenc pápa –, ha odaadjuk magunkat, ha ajándékká válunk. Akkor az enyém az életem, ha megosztom másokkal, ha ajándékba adom másoknak.

Tartsunk egy kis csendet és ebben a csendben adjunk hálát Jézusnak, szemléljük Őt, tanuljunk tőle!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség