Ferenc pápa 2020. szeptember 1-én üzenetet írt a teremtésvédelem imanapjára, amelynek témája: „Jubileum a földért”, mivel a Föld napja ünnepet ötven évvel ezelőtt vezették be. A Szentatya arra bátorít, hogy újítsuk meg a teremtő Istenbe vetett hitünket, és imádkozzunk közös otthonunkért: a Földért, s védjük azt konkrét cselekedetekkel.

A teremtés időszakában, amely a teremtésvédelem imanapjától (szeptember 1.) Assisi Szent Ferenc emléknapjáig tart (október 4.), a „Laudato si’” év keretén belül a Pécsi Egyházmegyében is szeretnénk elmélyülni Ferenc pápa üzenetében, s annak fényében cselekedni. Az üzenetből való idézetek, a hozzá kapcsolódó kérdések és képek ezt kívánják segíteni egyéni és közösségi szinten egyaránt. Legyen ez az időszak számunkra is egy alkalom arra, hogy meghalljuk a Föld és a szegények kiáltását!

V. A jubileum mint az örvendezés ideje

„A bibliai hagyomány szerint a jubileum örömteli esemény, melynek kezdetét az egész földön hallható kürtszó jelezte. Tudjuk, hogy a Földnek és a szegényeknek a kiáltása az utóbbi években még hangosabbá vált. Ugyanakkor tanúi vagyunk annak is, hogy a Szentlélek arra indít egyéneket és közösségeket mindenütt, hogy összefogjanak közös otthonunk újjáépítésére és a legkiszolgáltatottabbak megvédésére. Azt lájuk, hogy egyre többen és többen vannak olyanok, akik alulról és a perifériákról indulva nagylelkűen dolgoznak a föld és a szegények védelmén.

Öröm látni a megannyi fiatalt és közösséget, különösen őslakosokat, akik élen járnak abban, hogy válaszoljanak az ökológiai válságra. Ők a Föld jubileumára hívnak, és egy új kezdetet követelnek, annak tudatában, hogy »a dolgokon lehet változtatni« (Laudato si’enciklika 13.).

Örülnünk kell annak is, hogy a Laudato si’ megjelenésének évfordulóján tartott különleges év számos helyi és globális szintű kezdeményezést ösztönöz a közös otthon és a szegények gondozásának érdekében. Ennek az évnek hosszú távú operatív tervekhez kellene vezetnie, hogy egy átfogó ökológia gyakorlata valósuljon meg a családokban, a plébániákon, az egyházmegyékben, a szerzetesrendekben, az iskolákban, az egyetemeken, az egészségügyben, a vállalkozásokban, a gazdaságokban és sok más területen.

Örüljünk annak is, hogy a hívő közösségek összefognak, hogy igazságosabb, békésebb és fenntarthatóbb világot teremtsenek. Különleges örömre ad okot, hogy a teremtés időszaka valóban ökumenikus kezdeményezéssé kezd válni.

Egyre jobban ébredjünk tudatára, hogy mindannyian közös otthonban élünk, hiszen ugyanazon család tagjai vagyunk!

Örüljünk, mert szeretetében a Teremtő támogatja a Föld iránti alázatos erőfeszítéseinket. Ez egyben Isten háza is, ahol az ő Igéje »testté lett és köztünk lakozott« (Jn 1,14), olyan hely, amelyet a Szentlélek kiáradása folytonosan megújít.

»Küldd el Lelked, Uram, és újítsd meg a föld színét!« (vö. Zsolt 104,30).”

(Részlet Ferenc pápának a teremtésvédelmi imanapra írt üzenetéből 2020. szeptember 1. Forrás)

  • Örülök-e annak, hogy a Föld az egész emberi nagy család és az összes teremtmény közös otthona?
  • Van-e bátorságom apró és konkrét lépéseket tennem a teremtésvédelem jegyében?
  • Hívom-e bizalommal a Szentlelket, aki képes megújítani engem is és a környezetemet is?

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség