Csonka Ferenc (1924-1986) pécsi egyházmegyés pap és cserkészvezető volt. Szolgálati helyein „emberhalásznak” nevezték, mert tevékenységének köszönhetően mindenhol növekedett a hittanosok száma, a fiatalok szeretettel csatlakoztak hozzá.

Cserkésztevékenységét, amely egész további életét meghatározta, a pécsi 217-es számú Keresztény Munkás Ifjú Cserkészcsapatban kezdte el. Mikor 1944-ben felvételt nyert a szemináriumba, az intézmény rektora engedélyezte számára, hogy továbbra is szerepet vállaljon a pécsi cserkészkerület életében. Földalatti mozgalmat szervezett, szívesen invitálta diákjait filozófiai beszélgetésekre, hittanórákra a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-plébániatemplom (dzsámi) katakombáiba, akiket a keresztény értékrend szerint nevelt és a cserkésztörvények betartására ösztönzött.

1961-ben egy országos razzia során több mint 100 papot és világi munkatársat tartóztattak le és a tisztogatás részeként felszámolták az ifjúsági közösséget is.

Ferenc atyát zárt tárgyaláson az ifjúsági munkájáért és „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés” vádjával hat év börtönre ítélték és Márianosztrára szállították. Két év múlva részleges közkegyelemmel szabadult. Pincehelyen, Szigetváron, Püspökszentlászlón, Bakonyán és Kővágószőlősön szolgált.  Különös gondot fordított a települések Árpád-kori templomaainak helyreállítására is. Az Országos Egyházművészeti Tanács ülésére utazott Budapestre, ahol egy gépkocsi halálra gázolta, majd elhajtott. Holttestét a pécsi köztemetőben helyezték örök nyugalomra. Sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2016-ban a nemzeti sírkert részévé nyilvánította, mely örök védettséget jelent és egyben kifejezi a magyar nemzet nagyrabecsülését, tiszteletét és köszönetét az elhuny személye iránt.

Munkásságát több emléktábla is őrzi. A cserkészek, egykori tanítványai és tisztelői találkozók, emléknapok alkalmával rendszeresen megemlékeznek róla.

HPIM1299

Kisbattyántól északra, a Cseresznyési-völgy utáni rét kedvelt célpontja cserkészkirándulásoknak, táboroknak. Itt található egy forrás, melyet a nagy tiszteletnek örvendő cserkészvezető atyáról neveztek el. A Csonka Ferenc-forrás átadására 14 éve, 2006. október 14-én került sor.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség