Az októberi Lectio Divina Eucharistica középpontjában Máté evangéliumának huszonötödik verse állt, amelyben az utolsó ítéletről olvasunk. A bibliai szakaszon Nyúl Viktor pasztorális helynök atya elmélkedett a Szentírás imádságos olvasásának módszerével.

A Lectio Divina Eucharistica programsorozat a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés tükrében hónapról hónapra elmélkedésre hív, minden alkalommal egy, az Oltáriszentséghez kapcsolódó bibliai epizód kiemelésével, magyarázatával.

2020. október 15-én, a Belvárosi templomban 18.00 órai kezdettel bemutatott szentmisét követően, tartott előadás keretében Máté evangéliumának egy részletét (Mt 25,31-46) olvasta fel Nyúl Viktor pasztorális helynök, majd a Lectio Divina Eucharistica, vagyis a Szentírás imádságos olvasása segítségével az elhangzott szavak és mondatok legmélyebb jelentésére hívta fel a figyelmet. „Máté evangéliumának huszonötödik fejezetében Jézus három példázatot, történetet mond el: először az öt balga és öt okos szűzről, majd az öt talentumról mond példabeszédet, végül az utolsó ítéletről. Ezek közül a harmadik a leghangsúlyosabb, melyben a következő bevezető részt olvassuk: >amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára.< (Mt 25,31) Végül az epizód így zárul: >elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.< (Mt 25,46)” Ez a keret kifejezi, hogy a menny és az ég összekapcsolódik – magyarázta Viktor atya.

Máté evangélista az utolsó ítéletről ír, mégsem megijeszteni akar, hiszen szavaiban a keresztény remény fogalmazódik meg. „Isten igazságos és irgalmas, előtte mindenkinek számot kell adni. Ez jelenik meg a példázatban is. Máté a kereszténység reményét akarta továbbadni a Krisztus utáni nyolcvanas években” Az elmélkedés során a pasztorális helynök hangsúlyozta: a keresztény remény abban rejlik, hogy minden megtapasztalt nehézség, igazságtalan helyzet ellenére is biztosak lehetünk abban, hogy Istennél van az ítélet, mert Ő az igazságos és irgalmas Isten! A Laudato si’ évhez kapcsolódóan kiemelte, hogy Isten szeretetből teremtette a világot. „Amikor Isten megteremtette a világot, megajándékozott minket! Ferenc pápa a teremtésvédelem jegyében arra hív mindannyiunkat, hogy tanuljuk meg szemlélni a világot és csodálkozzunk rá a mi örökségünkre, a Földre”.

Végül a Máté evangéliumának huszonötödik fejezetét magyarázó, az örömhírt, a jó reményt és Isten ajándékát is taglaló program utolsó percei az üzenet csendes átgondolásával zárultak, hiszen a Lectio Divina egyik fontos része az elmélkedés. Ennek során minden résztvevő és az online közvetítés segítségével bekapcsolódó hallgatóság is megízlelhette magában, hogy mire hív a szentíró, amikor Jézus utolsó ítéletről elhangzó példabeszédét tárja elénk.

Mt 25,31-46

31Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. 32Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. 34Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. 35Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, 36mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.’ 37Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? 38Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? 39Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ 40A király így válaszol majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.’
41Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. 42Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, 43idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.’ 44Erre azok is megkérdezik: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mintidegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?’ 45Akkor ő így felel majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.’ 46És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.«

A következő Lectio Divina Eucharistica eseményre november 19-én kerül sor a Dóm Kőtárban, este 19.00 órakor. Ezt megelőzően mindenkit szeretettel várunk a Belvárosi templomban tartandó 18.00 órai szentmisére is.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség