Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó október 18-án megáldotta a Pécsi Egyházmegyében, illetve Magyarországon is kiemelt jelentéssel bíró, felújított Mohácsi Fogadalmi Emléktemplomot.

2020. október 18, vasárnap nagy nap volt a mohácsiak, valamint a Pécsi Egyházmegye számára. A mohácsi főtéren álló, máig befejezetlen Fogadalmi Emléktemplom alapkövét az ütközet 400 éves évfordulóján tették le. 3000 magyar településről érkezett egy-egy zacskó föld, amelyet elhelyeztek a templom alapjában, hogy az épület ezzel is a nemzeti összetartozást fejezze ki. Az építést részben nemzeti közadakozásból finanszírozták, de végül 1940. augusztus 29-én befejezetlenül szentelték fel. A közelmúltban végzett átfogó felújításnak köszönhetően új pompában, méltó helyszíne lesz a liturgikus eseményeknek. A templom restaurálása 2019. szeptemberében vette kezdetét és 2020 őszén zárult. A Pécsi Egyházmegye pályázati forrásból finanszírozott beruházásának eredményeképp a város nem csak vallási, hanem történelmi szempontból is kiemelten fontos épülete mind külsőleg, mind a belső terek tekintetében teljesen megújult. Az ünnepi alkalomra egybegyűlteket és az online közvetítés által csatlakozó híveket Bacsmai László mohácsi plébános köszöntötte, s egyben kifejezte háláját a szentmisét bemutató érsek atyának, továbbá a jelenlévő atyának. Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a szentmisét megelőzően áldotta meg a felújított templomot, s elmondta:

„Régi vágy teljesedett be azzal, hogy ettől a naptól méltó körülmények közt tudjuk dicsőíteni Istent a Fogadalmi templomban.”

 PEM8047

A főpásztor homíliában kiemelte, hogy Jézus a tanításaival sosem pusztán törvényeket hirdetett, hanem kapcsolatokról beszélt. Mindaz a szabály, amit Jézus szavai közvetítenek számunkra, csakis az Atyával való kapcsolatban értelmezhető. Az Ő tanítása elvezet az Atyához és ez teljes, bőséges életet jelent mindannyiunk számára. Jézus a kérdéseinkre oly módon ad választ, hogy felemeli az Atyával való kapcsolat szintjére. Ugyanakkor a mai evangélium (Mt 22,15-21) arra kérdez rá, hogy érvényesek-e a törvények, amikor idegen elnyomók uralkodnak egy népen, amikor a Római császár Istennek járó tiszteltet vár el. Ebben az esetben hogyan érvényes egy népnek a törvénye, a szövetség, az Istenhez való tartozás? »Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?« (Mt 22,17) Nem veszélytelen, hanem provokatív a kérdés. Jézus válasza mégsem egy kompromisszum vagy kibúvó, amikor azt feleli: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,21) A főpásztor hangsúlyozta azt is, hogy egy Isten van, egy Istent kell szolgálni és ez életünk legfontosabb rendezési elve.

A szentbeszédben elhangzott, hogy a templom mindig Isten uralmát hirdeti. Amikor ide belépünk, azok vagyunk, Isten előtt, akik valójában vagyunk, itt nem lehet ügyes, jónak tűnő kompromisszumokat kötni. Öröm számunkra, hogy itt, ahol Isten Országának törvényeit ünneplejük, életünk mindennapi kérdéseire is választ kapunk, miszerint jó Istenhez tartozni!

Az ünnepi szentmise során Dr. Udvardy György megáldotta az ónixból készült oltárt és az ambót, amelyek Isten dicsőítésének méltó jelképei, hiszen az anyagot az Ószövetség drágakőként említi. A szertartás végén Bacsmai László plébános kifejezte köszönetét mindazoknak, akik támogatták a templom felújítását, kiemelve a Pécsi Egyházmegye munkatársait és a főpásztor segítségét.

A homíliát írott formában, teljes egészében közöljük:

Kedves Testvérek!

A mai evangéliumban is Jézus Krisztussal, a tanítóval találkozunk. Az Ő tanítása mindig az Atyára, az Atya személyére és az emberre, az ember életére irányul. Arra, hogy az ember hogyan fedezheti fel a méltóságát, hogyan kapcsolódhat egyre jobban, tisztábban, szentül az Atyához, az ő Teremtőjéhez, éltetőjéhez és megszentelőjéhez. Jézus az Ő tanításában sosem pusztán életvezetési szabályokat vagy törvényeket hirdet meg. Mindig a kapcsolatról beszél és mindaz a szabály vagy törvény, amit szavaiból kiveszünk csakis az Atyával való kapcsolatban értelmezhető.

Hisszük, hogy az Ő tanítása elvezet az Atyához és hisszük, hogy ez a kapcsolat az Atyával életet jelent mindannyiunknak. Életet, teljes életet, bőséges életet.

Jézus az Ő tanításával mindig felemel. Válaszol az ember kérdéseire, de mindig azokra a kérdésekre válaszol, amik az ember igazi, lényegi kérdései. Ami csak annak tűnik, fontosnak látszik, vagy éppen ami mögött valamiféle manipuláció fedezhető fel, azokat mindig felemeli az Atyával való kapcsolat szintjére. Jézus, mint tanító mindig arra válaszol, amit abban a helyzetben az embernek kérdeznie kellett volna az Istentől, kérdeznie kellett volna tőle, a Küldöttől és ezért az Ő válasza mindig sokkal teljesebb, mint ami egy-egy konkrét kérdésben megfogalmazódik.

A mai evangélium kérdésének a középpontjában az áll, hogy vajon Isten törvényei mennyire érvényesek. Érvényesek-e akkor, amikor idegen elnyomók uralkodnak egy népen? Érvényes-e akkor, amikor a római császár istenként mutatja be önmagát, elvárja az istennek kijáró tiszteletet, Ebben az esetben érvényes-e egy népnek a törvénye, érvényes-e a szövetség, érvényes-e és hogyan az Istenhez való tartozás? Nem veszélytelen a kérdés – ezért is fogalmazták meg. És nem veszélytelen a válasz, hogy ha csak erre az emberi szinten megfogalmazott kérdésre akar választ adni.

Kell-e adót fizetni a császárnak? Provokatív kérdés. Olyan kérdés, ami emberi szempontból Jézus vesztét jelenthetné. Lehet-e adót fizetni a császárnak, az idegen elnyomóknak? Lehet-e olyan elnyomónak fizetni, aki istentelen, Isten törvényeivel szembemegy? Lehet-e fizetni pénzt azoknak, akik kollaborálnak egy istentelen hatalommal?

Gondolhatunk itt Máté meghívására is, hiszen pontosan ilyen vámszedő volt. Ő az idegen hatalom által kirótt adót gyűjtötte be és ha ebből ő többet tudott magának haszonként elkönyvelni, akkor  az az ő haszna volt. Ha csak, annyit, amennyit le kellett adnia, akkor saját szempontjából nem végezte jól a dolgát. Jézus innen, ettől a vámasztaltól hívja őt meg és lesz Máté, az evangélista, az apostol.

Jézus válasza – adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené – nem egy kompromisszumos válasz, nem kibúvó. Nem arról van szó, hogy túljárt a farizeusoknak az eszén. Az ő tanítása, válasza kinyilatkoztatás, aminek a lényege az: a császár nem isten. Az Isten, a szövetség Istene, aki törvényt ad, aki éltet, bátorít, prófétákat küld, aki elküldi a Fiát értünk, hogy megmentsen. Egyetlen Isten van és neki kell szolgálni. Egyetlen Isten van – az élet Istene, aki bennünket élettel ajándékoz meg.

Jézus tanítása most is az Atya személyére irányul. Mindent ez a megállapítás és ez a kapcsolat rendez. Isten az egyedüli, nincs más rajta kívül. Isten, aki szereti az embert, és aki az ember javát akarja és mindent megtesz ezért.

Éppen ezért egyetlen egy rendező elv van az életünkben: az Istenismeretünk és Istenhez való kapcsolatunk. Ebből a kapcsolatból természetesen az is következik, hogy hogyan rendezzük be a mindennapi életünket, kapcsolatrendszerünket, milyen értékrendet követünk, milyen törvények szabályozzák, határozzák meg akár társadalmi szinten vagy éppen a közösségi életünket. Sok minden következik ebből, de ezek a törvények, amikor az Atya szeretetéből hozzuk meg, Isten országának a törvényeivé válnak, azokká nemesülnek. Azokká a törvényekké, amelyek életet képesek adni nekünk.

Isten országa az Atyához való engedelmes szeretetünkön keresztül valósul meg. Isten országát nevezzük Isten basileájának, Isten uralmának és ebből következik, ebből ered az a kifejezés, amit a bazilikára szoktunk alkalmazni: ott Isten uralma valósul meg. Ugyanígy amikor most ennek a gyönyörű és elődeink által megálmodott templom megújítását ünnepeljük, akkor ebben azt ünnepeljük, hogy Isten basileája, Isten uralma, törvénye valósul meg, mert mindazok, akik összegyűlünk itt hétről-hétre és éljük a mindennapi életünket és talán ilyen provokatív kérdéseket is meg kell válaszolnunk, csak úgy akarunk választ adni életünk bármely kérdésére, hogy Isten uralma valósuljon meg bennünk. Ezért fontos számunkra a templom, mert hirdeti Isten főségét, uralmát, egyedül való voltát. Amikor a templomba belépünk nincs  kompromisszum, nincs álarc, még akkor sem amikor ebben a nagyon sajátos helyzetben éppen kénytelenek vagyunk elfedni az  arcunkat, azok vagyunk, akik vagyunk Isten előtt. Nem lehet ügyes, jónak tűnő kompromisszumokat kötni, nem lehet kicsúszni a lényeges egzisztenciális kérdésektől, azoktól, amik tényleg kérdések. Milyen jó, hogy itt, ahol Isten uralmát, Isten országának a törvényeit ünnepeljük, az életünk minden napi alapvető kérdéseire választ kapunk. Mégpedig azt, hogy az Isten Atya, az Isten szeret és jó hozzá tartozni.

A templom Isten uralmának a megvalósulása ezért fontos az, hogy egy város, település, közösség életében milyen szerepet tölt be. Mi most ünnepelünk, örülünk, hogy a hívő közösség számára ez a templom, az idő és a tér megszentelését biztosítja, a tanításnak, a szentségnek a helye és a közösség számára irányt adó pont. A város életében is hány- és hány olyan viszonyítási pont van, ami a Fogadalmi templomhoz képest helyezkedik el. Ez átvitt értelemben is igaz. Nem csak a távolságot jelenti, nem csak egyfajta közelséget, hanem sokkal inkább jelenti azt, hogy egy közösség mennyire az Isten uralmához, Isten országának a letéteményeséhez viszonyítva határozza meg mindennapi életét, benne a cselekvését, a céljait, azokat a feladatokat, amikért érdemes küzdeni, vagy éppen azokat, amiket már nem érdemes fontosnak tartani és el kell engedni. A templom mindig az egész embert vezeti az Istenhez. Az embert, aki időben és térben van, aki fejlődik és növekszik, aki éli a maga küzdelmeit és akár el is bukik, de elbukásában is van egy pont, ahol az Isten egészen biztosan talpra állítja és azt mondja neki: Menj, de többé ne vétkezzél! Menj, én bízom benned! Hallgasd az Isten igéit, élj a Szentségek erejével, tartozz a közösséghez! Hordozd a közösség erejét és az is hordoz téged! Menj és éld mindennapi életedet!

És ekkor majd az akár álságos kérdések, akár a pszeudo-kérdések (a pasztorálteológiában így nevezik a nem lényegi kérdést, ami úgy tűnik, mintha kérdés, mintha fontos lenne, ám nem az, mert látjuk, hogy sehová sem vezet), amelyek itt tisztulnak ki Isten uralmának a helyén, azok életünkben irányítóként szerepelnek.

A templom a város életében is egy viszonyítási pont, nem csak a múlt eseményeinek tekintetében, hanem napjainkban is. Ez a szép, megújított Fogadalmi templom is a hívő közösség, a város, de nemzetünk közössége számára is egy  biztos irányt adó pont. Hiszen fogadalmi templom és Isten az általunk kimondott szavakat mindig komolyan veszi, mindig  elfogadja és mindig ragaszkodik hozzá az Ő hűségével. Tehát, amikor a Fogadalmi templom megújítását ünnepeljük, akkor gondolhatunk elődeinkre, népünk, nemzetünk nehéz időszakaira, de gondolhatunk a megújulásnak a pontjaira is. Hiszen elődeink nem egy tragédiának akartak emléket állítani, hanem egy olyan helyet akartak létrehozni, ahol az imádság háza, Isten igéjének az ereje képes erőt adni mindennapi életünkhöz, népünk, nemzetünk sorsának alakításához. Ezért a Mohácsi Fogadalmi Templom nem a tragédia emlékhelye. Megemlékezünk a hősökről, a fájdalomról, de ez sokkal inkább az összefogásnak és a megújulásnak a helye. Emlékhely, de úgy, hogy jelenvalóvá tesszük az emlékezést. A megújulásunkat reméljük ettől a templomtól itt az egyházmegyében is, az ország határain belül és azon kívül is, hiszen ez magyar népünk fogadalmi temploma.

Ugyancsak a megújulást szolgálja ez a templom, ehhez a templomhoz kötődően az a szándék, ami az 500 éves évfordulóra való felkészülést hivatott elősegíteni, ahol egyértelmű a magyar kormány valamint a régió, a térség a meghatározó szereplőinek a szándéka az együttműködésre, hogy ez a hely a népnek, nemzetnek, kultúrának, keresztény közösségünknek megújító helye legyen. Ezért a tudomány, a közélet, a politika, a város és az egyházmegye képviselőivel azon fáradozunk, hogy az előttünk álló időszakot jól tudjuk felhasználni nem pusztán az emlékezésre, hanem arra, hogy a jövőt, az Isten országa szerinti jövőt, Isten uralmát tudjuk építeni szívünkben, saját magunk között.

A templom Isten hajléka, Isten jelenléte, megújulásunk helye, erőforrása, hiszen honnan vennénk az erőt, a reményt ahhoz, hogy legyen bátorságunk a jövőre úgy előre tekinteni, hogy abban Isten benne van, de benne van népünk, nemzetünk jövője, boldogulása is.

Amikor hálát adunk ezért a napért, megköszönjük az alkotók, építők, tervezők, munkatársak munkáját, akkor ezt abban a reményben tesszük, hogy mindazok, akik ide betérnek megújulnak az Atya és önmaguk ismeretében, megújulnak abban, hogy hétköznapi életükben valós, igazi, Istenre irányuló és az ember fölemelő kérdéseket tudjunk megfogalmazni. Jézus válasza mindig egyértelmű: nincs más Isten, csak az Atya és mindaz, ami pusztán emberi, szűkös, önző, félelem, kicsinyesség, széthúzás, idegen szívűség az nem Istené és nem is vezetheti az életünket.

Hála van most bennünk a mai napért, az eddigi erőfeszítésekért és ez az ünnep erősítsen elhatározásunkban, a jó készületben és a jó jövőért való fáradozásban! Amen.

Fotó: Vermes Nikolett

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 november
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

A Bazilika felszentelésének évfordulója:
Máriagyűd -
2020. 11. 29. - 2020. 11. 29.
Pécsi Advent:
-
2020. 11. 29. - 2020. 12. 20.
A Békéért Bebörtönzöttek Nemzetközi Napja:
-
2020. 12. 01. - 2020. 12. 01.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 03. -
Ádventi lelkigyakorlat - Szeplőtelen fogantatás búcsú:
Máriagyűd -
2020. 12. 04. - 2020. 12. 06.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi