Az október 21-én tartott továbbképzésen az egyesületet Dr. Nyúl Viktor pasztorális helynök atya köszöntötte a Magtár Látogatóközpontban.

Az előadás a SOLWODI Hungary Egyesület bemutatásával kezdődött, Légrádi Gabriella SCSC nővér rövid ismertetőjével. A SOLWODI tevékenysége a krisztusi emberképen alapul, melynek középpontjában az ember méltósága és szabadsága áll. A szervezet célja globális közösségben az igazságosság és a béke megteremtésén fáradozni a hátrányos helyzetbe került nők segítésével, a világ szinte minden táján. A SOLWODI főként olyan nőkért száll síkra, akik az erőszak és az emberkereskedelem áldozatai.

Mi az emberkereskedelem? Az emberkereskedelem a rabszolgatartás mai formája. Az áldozatokat gyakran erőszakkal, kényszerrel vagy csalárd módon, kizsákmányoló feltételekkel toborozzák, szállítják vagy rejtegetik, ideértve a szexuális kizsákmányolást, a kényszermunkát vagy kényszerszolgáltatást, a koldulást, a bűncselekményeket vagy a szervek kivételét. Az emberkereskedelem az egyéni szabadság és méltóság súlyos megsértése, egyúttal súlyos bűncselekmény, amelynek következményeit az egyes országok egyedül nem tudják hatékonyan kezelni.

Intézményvezetők 2020 ősz 8

Első előadók Németh Ágnes rendőrezredes és Kovács László rendőrezredes voltak, akik az emberkereskedelem helyzetét vázolták Magyarországon és Európában. Majd követe őket Koós Judit rendőr őrnagy bűnmegelőzési – áldozatvédelmi referens előadása a függőségekről a fiatalok nyelvén nem csak diákoknak. Végül Dr. Martony Ágnes beszélt a lehetőségek és kihívások az online térben felnőtteknek és gyerekeknek címmel.

Az emberkereskedelem elleni küzdelem részeként, a megelőzésében fontosnak tartja a Solwodi Hungary Egyesület olyan műhelyek szervezését, melyek célja információt és gyakorlati segítséget nyújtani a veszélyeztetettek felismerésében, az érintettek szakszerű segítésében. Erről kaptunk bővebb tájékoztatást.

Lehet, hogy ez a téma szorosan nem érinti az intézményeink többségét, itt most főleg az óvodákat értem alatta, de feltétlen fontos a megelőzés, a kitekintés. Ezért nélkülözhetetlen, hogy az intézményvezetők felkészüljenek ezekre a területekre, témákra. A témát egyéni beszélgetésekkel zárták.

Fotó: Vermes Nikolett

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség