Dr. Udvardy György érsek, apostoli kormányzó minden hónap első szombatján imádságait és a szentmiséjét a Boldogasszony Imaszövetség tagjaiért ajánlja fel, köszönetet mondva és hálát adva szolgálatukért.

A keresztény ember mindennapjainak nagy ajándéka az ima.

Az ima célja nem Isten meggyőzése valamiről, nem arra szolgál, hogy ez által „adjuk le a rendelést” életünk egy-egy részének megváltoztatására, megjavítására. Az ima nem Isten befolyásolása, irányítása, hanem beengedése egy-egy problémába, saját akaratunk elengedése, a teljes ráhagyatkozás az Atya szeretetére. Az ima megszilárdítja, élővé teszi bennünk annak tudatát, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor semmi sem lehetetlen.

Visszagondolva gyermekkorunkra és az akkori imádságainkra felismerjük, hogy gyermekként milyen egyszerű az imával letenni mindent az Atya elé és kételkedés nélkül bízni a segítségében, válaszában. Szükséges, hogy ezt a lelkületet életállapotunktól függetlenül ébren tartsuk magunkban.

Napjainkban korlátozottá váltak a közösségi alkalmak, de az imában – különösen az azonos szándékért felajánlott imában – továbbra is egyként vagyunk jelen, a szándékban össze tudunk kapcsolódni testvéreinkkel. Ezért fordulunk egyéni imaéletünkben, közösségi imádságunkban bátor bizalommal az Atyához, akkor is, amikor a Mi Atyánk imádságot mondjuk és akkor is, amikor az egyházmegyének olyan szükségleteit, igényét, kérését fogalmazzuk meg, amely mindannyiunk javát és üdvösségét szolgálja. Egészen biztos, hogy olykor nehezen megy az imádságunk, nehezen szakadunk el akaratunktól, vágyainktól, elképzelésünktől. Ám ha ekkor elénk állnak azok a kérések, szándékok, amelyek segítenek a közösséget élni, éltetni, segítenek a közösséget megújítani, testvéri kapcsolatokat megerősíteni, új lendületet kap az imádságunk, hiszen itt is megtapasztalhatjuk, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (vö. ApCsel 20,35). A másokért mondott imában sokszor megtaláljuk a választ saját kérdéseinkre is.

 „Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.  Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” Lk 11, 9-10 

„Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába” Mt 9,38

Jézus maga szólít fel bennünket arra, hogy imádkozzunk és kéréseinket tárjuk az Atya elé. A másokért való imádságban elfogadjuk ezt a feladatot, és biztosak lehetünk abban, hogy ha kérünk, akkor azt az Atya megadja akkor és olyan formában, amikor és ahogyan az a legmegfelelőbb.

Hálás szívvel köszönöm a Boldogasszony Imaszövetség tagjainak eddigi imáit, azt a szolgálatot, melyet közösségünk javára tettek!

Bár az imádság a legbensőbb, legszemélyesebb kapcsolatunk az Istennel, fontos, hogy merjük a közösség javára is átadni és vállaljunk imaszolgálatot másokért, egymásért, egyházmegyénkért, az Egyházért, az egész teremtett világért.

Imádkozzunk Jézus lelkületével ahhoz az Istenhez, aki Atyánk, mi pedig egymásnak a testvérei vagyunk! A Gyűdi Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlva mindannyiunkat, kérem Égi Édesanyánk közbenjárását, hogy egyéni és közösségi életünkben megerősödve, a jelenlegi nehéz helyzetben járható és kínálkozó utakat megtalálva, adja meg számunkra az imádságban való szolgálat iránti elkötelezettség örömét és gyümölcseit!

 

Szent II. János Pál pápa: Ima Máriához, mint a Reménység Anyjához

Mária, Reménység Anyja, légy velünk!
Taníts minket, hogy az élő Istent hirdessük;
segíts tanúskodnunk Jézusról,
az egyetlen Üdvözítőről;
tégy minket szolgálatkésszé a felebarát iránt,
befogadóvá a rászorulók iránt,
tégy az igazságosság megvalósítójává
és egy igazságosabb világ szenvedélyes építőivé;
járj közben értünk,
hogy úgy munkálkodjunk a történelemben,
hogy bizonyosak legyünk
az Atya tervének teljesedésében.

Az Új Világnak Hajnala, mutasd meg,
hogy a reménység anyja vagy,
és virrassz felettünk!

Virrassz az európai egyház fölött:
legyen az evangélium jó közvetítője;
legyen az igazi közösség helye;
teljesítse küldetését, mely arra szól,
hogy hirdesse, ünnepelje és szolgálja
a remény evangéliumát,
mindenki békéjére és örömére.

Béke Királynője, oltalmazd az emberiséget
a harmadik évezredben!
Virrassz az összes keresztény fölött:
járják hűségesen az egység útját
a kontinens egyetértésének kovászaként;
virrassz a fiatalok fölött,
akik a jövendő reményei,
hogy nagylelkűen kövessék Jézus hívását.

Virrassz a nemzetek vezetői fölött:
a közös ház építését tekintsék feladatuknak,
melyben megbecsülik
minden egyes ember méltóságát és jogait.

Mária, ajándékozd nekünk Jézust!
Segíts, hogy őt kövessük és őt szeressük!
ő az Egyház, Európa és az emberiség reménye,
ő velünk és közöttünk él Egyházában.
Veled együtt mondjuk: „Jöjj el, Úr Jézus!” (Jel 22,20)
A dicsőség reménye, melyet ő árasztott a szívünkbe,
teremje meg az igazságosság és a béke gyümölcseit!

Szent II. János Pál pápa: Ecclesia in Europa apostoli buzdítás 125. (Róma 2003)

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség