Szent Mór ünnepén (október 25.) Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó szentelte állandó diakónussá a szekszárdi, négygyermekes családapát, Priskin Zsoltot, aki a szerpapi szolgálattal a szeretet átadását tartja az egyik legszebb feladatnak.
Szentelési jelmondatod: „Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.” (Lk 12,48)! Mit érzel most ezzel kapcsolatban?
Civil foglalkozásomat tekintve szoftverfejlesztő vagyok, a Paksi Atomerőmű nagyvállalati programjain dolgozok idestova tizenöt éve. De családapa, férj és immár felszentelt diakónus is vagyok.
…valamint a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola egykori hallgatója!
Öt éven át jártam a főiskolára. Kezdetben, 2013-ban, amikor felmerült bennem, hogy jelentkezem, egy hároméves képzést szerettem volna elvégezni főleg kíváncsiságból. Majd az akkori rektor úr, Cziglányi Zsolt atya meggyőzött, hogy inkább az ötéves képzést válasszam, hiszen úgy még több mindent tanulhatok, így belevágtam. Persze nem egyedül, hanem barátokkal, akik közül mára többen hitoktatók vagy éppen diakónus-jelöltek, akárcsak én.
A főiskolán fogalmazódott meg benned a hivatás gondolata?
Ezt nem merem kijelenti. Viszont tény, hogy itt figyeltem fel a diakonátus szentségére, noha ekkor még nagyon távol éreztem magam ettől. Teológiai tanulmányaimnak köszönhetem azt a többletet, ami betöltötte az űrt az életemben. Újjászülettem! Számtalanszor éreztem, hogy ez sok, hogy ez nekem nem fog menni, mégis megszerettem, mert tudtam, hogy minden nehézség mögött az isteni szándék áll. Így kezdtem a küldetésteljesítés útján járni és katekumenátus csoportokkal együttműködni. Ezek mind az erőteljes megtérés hatásai. Felnőtt megtérő vagyok, akárcsak a feleségem.
Minek a hatására jutottatok el életetek ezen döntésére?
Maga a megtérés a gyerekeinkhez kötődik. A legidősebb lányom iskolaválasztás előtt állt, amikor felébredt bennünk a kíváncsiság, majd növekedni kezdtünk. Csodálatos volt! Mi és a két nagyobbik lányunk, tudtuk, hogy valami különleges történik velünk. Ennek következtében új világnézetet nyertünk. Már ennek birtokában született meg a második két gyermekünk, így lettünk nagycsalád. Most pedig mindannyiunk számára természetes, hogy „apa diakónus”.
Visszakanyarodnék a jelmondatodhoz! (Lk 12,48)
Örülök neki, mert Lukács evangéliuménak ezen szakasza az én olvasatomban nem csupán a munkára vonatkozik. Sokat gondolkoztam azon, vajon mi képes buzdítani engem életem végéig… Megtérésem óta egy étized telt el, ami tele volt ajándékokkal. Rengeteget kaptam, ha a családomra vagy az élet apróbb dolgaira gondolok, ezért csak arra tudok koncentrálni, hogy nekem ezt valahogy vissza kell adnom a Jó Istennek. Erre csak egy módom van, ha az Ő szeretetét viszonzom és továbbadom az embereknek! Illetve van még valami, amire határozottan rávilágít a jelmondat.
Megosztod?
„…akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni” – vagyis ne bízzuk el magunkat semmilyen körülmények között sem! A hit, az isteni szeretet számomra maga a kiteljesedés, ezáltal nyert értelmet az életem. Ami kétséges volt korábban, vagy amiben folyamatosan csak a miérteket kerestem, abban megerősített a vallásgyakorlás. Már nincsenek olyan kérdések, mint régen, mára úgy érzem, otthonra leltem a hitben. A hazatérés pedig mindig ajándék. Az élet minden területén nyugalmat, bölcsességet és szeretet kapok a Jó Istentől. Ugyanakkor most is rosszul érint, ha azt látom, hogy az emberek a közösségi médiában folyamatosan a negatívumoknak adnak hangot és nem hajlandóak észrevenni az élet ajándékait. Valamikor magam is így gondolkoztam és nem vettem észre azt a bőséget, amivel az Úr elhalmoz. Ez egyfajta vakság, amiből Istennek hála mindenki kigyógyulhat.
Szerpapként mit teszel azért, hogy ezt mások is felismerjék?
Fontos feladatomnak látom, hogy a szentségekre vezessem az embereket! Jelenleg is vannak csoportok, ahol lelki vezetőként segíthetem a közösséget. A pandémiát megelőzően az idősekhez vittem el az örömhírt, igeliturgiát tartottam Szekszárdon, ahol élek, és nagy élmény volt látni, hogy a helyi idősotthon lakói milyen hálásak azért, hogy együtt énekelhetik a régi katolikus énekeket, áldozhatnak, jelen lehetnek. Mivel a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé, hogy ezt a tevékenységet folytassam az idősek körében, a család területén végzek szolgálatot. Szeretném, ha több otthonba elvihetném azt a szeretet, aminek továbbadására meghívást kaptam. Ahogy pedig a lehetőségek engedik, folytatom a szolgálatot az időotthonban, emellett hittant tanítok, valamint megteszem mindazt, amivel segíthetem a plébánosomat és vele együtt a közösséget.
Priskin Zsolt Szekszárdon született 1978. április 16-án. Felnőttként tért meg családjával 2010-ben. Ebben az időszakban nagy hatással volt rá Kirsch János (†2012) állandó diakónus, Bacsmai László plébános, Ravasz Csaba káplán és a Szekszárdi Szent József Iskolaközpont közössége. Barics Gábriel káplán ösztönzésére 2013-ban jelentkezett a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola teológia mesterképzésére. Felesége, Margit és négy lányuk, Rebeka, Boglárka, Panna és Luca türelemmel támogatták tanulmányi évei alatt. Ez idő alatt, Cseh Péter Mihály atya ösztönzésére alakult ki benne a hivatástudat a diakónusi szolgálat iránt. Diakónusi hivatását elősegítette és mentorálta jelenlegi plébánosa, Petkó Tamás atya. A főiskolai tanulmányokat a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet két éves diakónus képzése követte Máriabesnyőn, amit idén fejezett be.
A civil életben az MVM Informatika Zrt. szoftverfejlesztője immár tizenötödik éve. A vallási életben rendszeresen vállal katekéta szerepet a szekszárdi katekumenátus közösségben. Gyakran jár idősotthonokba és otthon lévő idősekhez beteglátogatóként és áldoztatóként. Több lelkiségi csoport vezetőjeként formálódott hivatástudata, ilyen közösségek a Plébániai Evangelizáló Sejtek Rendszere, és a Családcsoport. A sejtközösség római útjának szervezésében - Ferentzi Csaba országos referens oldalán - főszerepet vállalt, ahol a közösség személyesen találkozhatott 2019. november 18-án Ferenc pápával. Óraadóként vállalt hitoktatást a 2019/2020-as tanévben a Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskolában, idén pedig a Szekszárdi Gyakorló Általános Iskolában. Életpályáját felesége mindvégig segítette, aki szintén sok szerepet vállat a szekszárdi plébánia életében. Házasságukat tovább erősíti a szekszárdi Házas Hétvége közösség, amelynek 2018 novembere óta tagjai. Mind a négy gyermekük a szekszárdi 608-as számú Schola Caritatis cserkészcsapat tagja.
Szentelési jelmondata: „Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.” (Lk 12,48)
Fotó: Bicskei Melinda, Vermes Nikolett
