A Pécsi Katifi közössége szentségimádást tartott a papi és szerzetesi hivatásokért.

2018-ban, az V. Bátai gyalogos zarándoklat alkalmával Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó főpásztori felelősségétől vezérelve meghirdette, hogy az egyházmegyéhez tartozó plébániák minden hónap első csütörtökén ajánljanak fel szentségimádást a papi- és szerzetesi hivatásokért. A híváshoz csatlakozva a Pécsi Katifi tagjai november első hetén azért gyűltek össze, hogy imádságban hordozzák a hivatásokat. A szentségimádáson résztvevő Balassa Sára tanúságtételében osztotta meg lelki élményét.

„Mindig nagyon várom ezeket az alkalmakat, amikor másfél órát tölthetek Jézussal, nyugalomban, békében, miközben annyi minden történik ez idő alatt. Ennek a november eleji estének – amikor a Belvárosi templomban a kihelyezett Oltáriszentség előtt, a félhomályban letérdeltem és Őt szemléltem – a legnagyobb tapasztalása az volt, hogy eltöltött Jézus békéje. Az összes problémám, ami létezett, nem számított többé, bár ott voltak a tudatomban és bizonyos tekintetben az este során átgondoltam mindet, nem süllyedtem el a kétségbeesésben, mert a szentségimádás olyan nagy biztonságot adott. Ilyenkor nagy előrelépéseket tudok tenni életem minden területén, légyen szó akár a családról, párkapcsolatokról, hivatásról. Ezek nagyon fontos témák! Gyakran látom a barátaimon is, ahogy a mindennapok terheit hordozzák és ez nehéz feladat, akárcsak a felelősségteljes kérdésekben állást foglalni. De Jézussal minden nehézséget képesek vagyunk átvészelni. A szentségimádások alatt gyorsan elrepül a másfél óra, és minden alkalommal feltöltődve indulunk haza, mintha egy másik világban járnánk, mint előtte.”

Szentségimádás 2

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség