Február 5-én, csütörtökön a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanácsterme adott otthont a Pálosaink, a fehér barátok című kiállításhoz csatlakozó tudományos konferenciának.

A konferenciát a Magyar Pálos Rend, a PTE Egyháztörténeti Kutatóközpontja és az Országos Széchényi Könyvtár közösen szervezte. A megnyitón elhangzott beszédek ennek megfelelően az együttműködést hangsúlyozták: P. Csóka János, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a kiállítás és a konferencia helyszínéül tudatosan nem egyházi teret választottak, így szélesebb réteg figyelmét irányíthatták a pálosok történetére. A PTE nevében Prof. Dr. Fischer Ferenc dékán köszöntötte a megjelenteket, aki a bölcsészkar tanszékein folyó egyháztörténeti kutatások fontosságát hangsúlyozta; Káldos József, az Országos Széchényi Könyvtár Különgyűjteményi Igazgatóságának főigazgató-helyettese pedig a könyvtártörténet pálos vonatkozásait idézte fel.

Pálos konferencia az egyetemen

A konferencia előadásai különböző tudományterületek változatos szempontjaival közelítettek a témához, s a már feltárt eredményekkel hozzájárultak a pálos rend minél teljesebb megismeréséhez. A pálosok történetének mozzanatai európai kontextusban éppoly izgalmasak, mint a pécsi fókuszú vizsgálódások; emellett építészeti és ikonográfiai kérdéseket fejtegető előadások is szerepeltek a konferencia programjában.

A résztvevők február 6-án reggel a pálos templomban szentmisén vehettek részt, ezt követően pedig megtekintették a pálos rendtörténeti kiállítást a pécsi Modern Magyar Képtárban, amely február 8-áig tart nyitva.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség