A Pincehelyi Római Katolikus Plébánia pályázatot nyújtott be a miszlai római katolikus templom felújításának támogatására. A támogató a projektet 9 000 000,- Ft vissza nem térítendő támogatással támogatta, így a támogatási összegből a homlokzat felújítása és a vizesedési problémák elhárítása valósult meg.

Az országos védelem alatt álló ingatlan felújításának első ütemében az épület tetőfedése és a harangtorony került rekonstrukcióra, azonban a templom további külső munkái nem valósultak meg.

A vizenyős területen található építmény állagát a falak vizesedése folyamatosan rontotta, így a jelenlegi támogatás segítségével a homlokzat felújítási munkáinak mellett, a vizesedési problémák elhárítása valósult meg.

A támogatói döntést követően 2015. novemberében sor került a kivitelező kiválasztására.  A kivitelező a munkákat a vállalkozási szerződésben rögzített határidőre teljesítette.

A kivitelezést független műszaki ellenőr felügyelte, akivel a pályázó ugyancsak 2015. novemberében kötött szerződést.

A támogatás segítségével a templom homlokzata megújult, továbbá az utólagos falszigetelés (injektálás) segítségével megállításra került az épület állagromlása is. A falszigetelés mellett a falazat hibái javításra, a repedések a homlokzatrekonstrukció során megszüntetésre kerültek. A vizesedés problémáinak további megoldásaként a csapadék- és talajvíz elvezető rendszer is kiépítésre került.

A projekt címe: A miszlai római katolikus templom felújítása
A projektazonosító száma: EGYH-KCP-15-P-0048
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A szerződött támogatás összege: 9 000 000,- Ft

emmi color cmyk 6

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség