Július 3-án a PTE Általános Orvostudományi Karának végzős, avatás előtt álló orvostanhallgatóiért tartottak szentmisét a Pius templomban délután 5 órakor. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta.

Udvardy György homíliájában a mindent egységbe foglaló bizalom fontosságát hangsúlyozta: bízni kell a másik emberben, annak igazmondásában, hitelességében, felkészültségében. Tekintély és bizalom nélkül az orvos-beteg kapcsolat sem működhet. Isten pedig olyan tekintély, akihez bizalom fűz bennünket. A megyéspüspök kiemelte: a végzős orvostanhallgatók mind arra vállalkoznak, hogy az ember jövőjéért, biztonságáért tegyenek, s az ember mellett ott állni isteni feladat.

A szentmise végén a leendő orvosok külön-külön is áldásban részesültek.

Végzős orvostanhallgatók Te Deuma

„Úr Jézus, isteni Orvos, aki életed során megkülönböztetett szeretettel szeretted azokat, akik szenvednek, és aki a gyógyítás küldetését bíztad tanítványaidra, tégy minket készségessé arra, hogy enyhítsük beteg testvéreink fájdalmait. Add, hogy mindannyian tudatában legyünk a ránk bízott komoly küldetésnek és mindig törekedjünk arra, hogy mindennapi munkánk során a te irgalmas szereteted eszközei legyünk. Világosítsd meg elménket, vezesd kezünket, tedd figyelmessé és együtt érzővé szívünket. Add, hogy minden betegben meg tudjuk látni arcvonásaidat." (Szent II. János Pál pápa)

 

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Máriagyűd -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség