Pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepli idén Mecséri István. A 23. zsoltárból vett papi jelmondata: „Az Úr az én pásztorom". Krisztus kiválasztotta és küldetést adott neki arra, hogy hirdesse szavát, és tegyen tanúságot a keresztény hitről, amelyet az Egyház őriz.
„Krisztus úgy küld minket, mint bárányokat a farkasok közé, hogy a kereszt titkát jelenvalóvá tegyük abban a környezetben, amelyben élünk." Mecséri István atyát 1965-ben szentelték pappá. Leghosszabb ideig Kertvárosban és Szentlőrincen szolgált. A Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet templom építését a hívekkel együtt ő fejezte be. A Postavölgyi Szent László templomot is Mecséri atya építette. Nyugdíjas papként az Irgalmas templomban és a kórházban segít Pio atyának. Mint mondja, egyik legmeghatározóbb élménye a kórházhoz fűzi. Amikor egy gyerekkori barátja nagyon súlyos állapotban a hospice osztályra került, Mecséri atya meglátogatta, odaült az ágya széléhez, és bár alig tudtak kommunikálni, az újbóli találkozás felemelő érzés volt. Később a beteg rokonai elmondták az atyának, hogy a gyerekkori jó barát megnyugtatta, és békésen távozott az életből.
„Az Úr az én pásztorom". Vajon nem erre gondolt-e Simon Péter is a Genezáreti-tónál?
Krisztus megőrizte a diktatúra idején is a papokat, a megpróbáltatások nehéz éveiben, amikor sokféleképpen akadályozták lelkipásztori munkájukat és azt, hogy híveikkel valódi közösséget alkossanak. Hány pap mondhatta el Szent Pállal: „Fáradtam és kínlódtam, éheztem és szomjaztam, gyakran koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem", de Krisztus nevéért mégis el tudták viselni mindezt.
Szent II. János Pál pápa mondta 1991-es látogatásakor a magyar papoknak: „Krisztus kiválasztott titeket, és küldetést adott arra, hogy hirdessétek szavát, s tegyetek tanúságot a keresztény hitről, amelyet az Egyház őriz. Krisztus úgy küld benneteket, mint bárányokat a farkasok közé, hogy a kereszt titkát jelenvalóvá tegyétek abban a környezetben, amelyben éltek. Kövessétek Szent Gellért és Szent Adalbert hittérítő buzgóságát. Fogadjátok tehát örömmel a küldetést, amit az Úr nektek adott és hirdessétek: „Az Úr az én pásztorom, nincsen hiányom semmiben". Gondoljunk Magyarország első hittérítőire, Szent Gellértre és Szent Adalbertre! Nem ütköztek-e látszólag leküzdhetetlen akadályokba? Mégis – éppen ezer éve – Istenbe vetett bizalommal hirdették az Evangéliumot ebben az országban. Elérkeztünk a harmadik évezred küszöbére. Most tinéktek jutott osztályrészül az a felelősség és megtiszteltetés, hogy misszionáriusai legyetek annak a nemzetnek, amely újjá akar születni egy boldogabb és biztosabb jövőre. Tekintsetek nagy védőszentjeitekre, és – példájukat követve – gyújtsátok meg Isten szavának fényét honfitársaitoknak.
Éppen ezt a küldetést fogadtuk el; hiszünk abban, hogy „Isten gyöngesége erősebb az embereknél". Lelkesedésünk is éppen korlátaink ismeretéből ered, hiszen erőt meríthetünk a Szentlélek segítő jelenlétébe vetett bizalomból. Bátran valljuk tehát: „Az Úr az én pásztorom, nincsen hiányom semmiben".
