Egri József Pál idén ünnepli pappá szentelésének negyvenedik jubileumát. A jelenleg Sellyén szolgáló plébános 1950. május 2-án született Felsőszentmártonban. Az ottani templomban kora gyermekkorától ministrált. A papi hivatás felé vezető út első mozzanatát az jelentette számára, amikor 1956-ban Zágorácz István Felsőszentmártonban újmisézett; már ekkor eltervezte, hogy szeretné követni őt.

Egri József Pál idén ünnepli pappá szentelésének negyvenedik jubileumát1964 és 1968 között a győri bencés gimnáziumban tanult, itt szerezte meg az érettségit. A győri bencés éveket két év katonaság követte, majd 1970-ben Győrben kezdte meg teológiai tanulmányait. 1975. június 22-én szentelték pappá Pécsett.

Káplánként Ozorán, Egerágon, Tamásiban és Mágocson szolgált, 1979 és 2012 között Vajszló plébánosa volt. 1986-tól 2013-ig szigetvári kerületi esperesként is tevékenykedett, jelenleg (2012. augusztus 1-je óta) Sellyén plébános.

Pappá szentelésének jelmondatát a IV. században keletkezett Te Deum hálaadó énekből, az őskeresztény lelkiség egyik legjelentősebb alkotásából választotta: „Te vagy Uram én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem."

Hivatásában vezeti egy további gondolat is, Harsányi Lajos, a 20. század első felében élt pap-költő Jó ember című versének egy részlete:

 

„Nem feltaláló s lángész az, akit
a gyötrött népek várnak.
(Légy jó!) Jó emberekre van
szüksége a világnak!"

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Máriagyűd -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség