Augusztus 23-án ünnepelte Báta község fennállásának ezeréves évfordulóját. A programsorozat augusztus 20-án kenyérszentelő szentmisével kezdődött, augusztus 23-án pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök tartotta a millenniumi szentmisét a Szent Vér templomban.

Bátát a pécsváradi apátság 1015-re datált privilégiumlevelében említik először. A településen augusztus 22-én átadták a felújított központot, azaz a turisztikai és ifjúsági parkot és a Hősök terét. Ezt követően a közeli millenniumi parkban az ezer év emlékére kopjafát avattak, amelyet a község székelyföldi testvértelepülése, Árkos ajándékozott Bátának.

Augusztus 23-án délelőtt Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a Szent Vér templomban, amelyben a millennium jelentőségét méltatta.

Az ünnep fényét emelték azok a hívők, akik népviseletbe öltözve vettek részt a szentmisén. Az eseményre Báta község önkormányzata tanulmánykötetet jelentetett meg, amely a település ezeréves múltját mutatja be.

Bátán található Magyarország egyetlen Szent Vér-kegyhelye. A korábban itt álló bencés apátságot Szent László király alapította 1093-ban a Klastrom-hegyen, ahol a 15. század elején Krisztus valóságos vére megjelent az Oltáriszentségben. Az eucharisztikus csoda hírére a hely az egyik legjelentősebb nemzeti kegyhelyünkké vált a középkorban. IV. Jenő pápa 1434-ben búcsúkiváltság adományozásával szentesítette.

2015-ben ennek az országos hírű kegyhellyé válásnak ünnepeljük a 600 éves jubileumát. Október 3-án két útvonalon indul gyalogos zarándoklat Bátára, a jubileumi ünnepi szentmisére.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség