Február 3-án, Szent Balázs püspök liturgikus emléknapján a vértanú szentre emlékezünk Garadnay Balázs, a pécsi Szent István-templom plébánosa egy korábbi, a Pécsi Egyházmegye oldalán megjelent jegyzetével.

A kereszténység első századaiban minden pápa, sok püspök és hívő a vére hullásával tett tanúságot Krisztushoz tartozásáról. Elkötelezettségük erőforrás volt kortársaik számára, de a későbbi korok hívői is követendő példaként tekintettek rájuk. A középkorban kialakult 14 olyan őskeresztény vértanú tisztelete, akikről a hagyomány úgy tudta, különleges kegyelmeket és ígéreteket kaptak Istentől bajba került felebarátaik megsegítésére. E személyek közé tartozik Szent Balázs, aki a mai Kis-Ázsiában, Örményországban élt, és eredetileg orvos volt. Olyan mély lelkű embert ismertek meg benne a betegei, hogy öreg püspökük halála után arra kérték, legyen a lelkek orvosa is. Így szentelték fel pappá, és lett Szebaszte (ma Szivasz, Törökország) város püspöke.

A keresztényüldözés őket is elérte. A hívek arra kérték, rejtőzzön el, nehogy pásztor nélkül maradjanak. Balázs eleget tett kívánságuknak, mégis elfogták, és a pogány uralkodó elé hurcolták. Amerre vitték, a keresztények eléje állították betegeiket, és azok Balázs áldására meggyógyultak.

Mivel a pogány prefektus, Agricola nem tudta megtörni Balázs állhatatosságát, halálra ítélte. Többféle módon próbálta kioltani az életét – eredménytelenül. Végül lefejeztette.

Két tapasztalat él a szívemben Szent Balázs példája nyomán: először vízbe akarták fojtani, ő azonban a vízen járva bement a tó közepére. A pogány katonák – 65-en – utána mentek, és mind a vízbe fulladtak. Látható: Istent és az ő szentjeit nem elég külsőleg követnünk – lélekben kell felmagasodnunk hozzájuk. A külsőségek nem érintik a lelket, a fizikai körülmények hiábavalóak, ha nincs hozzá belső tartás. A szentség nem látszatvalóság.

A test és a lélek közös orvoslása arra is figyelmeztet minket, hogy a testet nem különíthetjük el a lélektől – eredménytelen a test igényeinek kielégítése mindaddig, amíg nem tudom a lélek érdekeit képviselni. A napjainkban tapasztalható bajok nagy része a lélek mérgezettségére vezethető vissza. Amikor a béna Jézustól a gyógyulását kéri, Ő azt mondja neki: „bűneid bocsánatot nyertek... fogd ágyadat és menj haza" (Lk 5,20; 24). Az a nyomorúság, ami a mai emberre nehezedik, azzal lenne gyógyítható, ha először is bűnbánatot tartanánk: a lelkünket kell Istenhez emelnünk. Mert igaz, hogy Balázs fizikai szolgálata kellett ahhoz, hogy megmentse a fuldokló fiút, de valójában az Isten tette ezt, Balázs szolgálatát felhasználva.

A hívők emlékezete úgy tudja, hogy a szent püspök közvetlenül halála előtt ígéretet kapott Istentől, hogy mindazok, akik testi vagy lelki bajaikban, főleg torokfájásban az ő közbenjárását kérik, biztos meghallgatást remélhetnek. Tisztelete a VIII. században terjedt el. A félkör alakra formált vagy András-kereszt alakban összeillesztett két gyertyával történő balázs-áldás szertartása a XVI. században alakult ki. (Csak püspök, pap és diakónus szolgáltathatja ki.)

Az orvosok, a fúvós hangszeres muzsikusok, gyertyaöntők, szabók és cipészek pártfogójaként tisztelik; a gége- és torokbetegek kérik oltalmát, valamint hurrikánok idején fohászkodnak segítségéért. De nem kell megvárni a katasztrófát, hogy nyitott szívvel tekintsünk rá.

Szöveg: Garadnay Balázs plébános

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség