Az adventzáró nagy közös éneklést a 13. Pécsi Advent kurátora, Stauróczky Balázs és Udvardy György pécsi megyéspüspök nyitotta meg. Többek közt Dunaföldvárról, Tolnából és Siklósról is érkeztek vendégkórusok. A közös éneklést püspöki szentmise zárta.

Újabb közös éneklést tartottak a pécsi székesegyházban, ezúttal már adventzárás, vagyis aranyvasárnap alkalmából december 20-án. Ahogy az első vasárnap, úgy ezúttal is az adventi programsorozat kurátora és a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont karnagya, Stauróczky Balázs, valamint Udvardy György pécsi megyéspüspök üdvözölte az egybegyűlteket. A főpásztor köszönetet mondott mindazoknak, akik az adventi időszakban segítették elmélyíteni a várakozás örömét, és emelték a 13. Pécsi Advent színvonalát.

advent zaras szentmise premontrei szekesegyhaz web 20151220 6„Engedjük, hogy hasson ránk azoknak az embereknek az érzése és küzdelme, akik reménykedtek az Úr ígéretében, és reménykedtek abban, hogy ő hűséges, de még nem látták az ő és ígéreteinek beteljesülését. Mi is így szítjuk fel magunkban ezt az elemi keresést, mert szükségünk van rá. Mi már tudjuk, az Úr hűséges. Az Úr betöltötte az ő ígéretét." – fogalmazott a főpásztor.

A Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Férfi Kamara Kórusa mellett a közös éneklésre olyan énekkarok kaptak meghívást, akik a székesegyházban még nem adtak önálló koncertet. Így bemutatkozott a Nagydobszai Vegyeskar, a Magyarkeszi Hagyományőrző Népdalkör, a Dunaföldvári Cantemus Kamarakórus, a tolnai Ad Libitum Kamarakórus és a Siklósi Tenkes Vegyeskar. Közreműködött Sturcz Noémi és Wéber Zsuzsanna népdalénekes szólista. Az egyházénekeket ezúttal is Balogh Pius gödöllői kormányzó perjel látta el szakmai magyarázattal.

„Ezek a régi-régi szövegek együtt ragadják meg az adventet és a karácsonyt. Éppúgy adventiek, mint karácsonyiak, nem tudják elszakítani a mély vágyakozást afelé, ami majd megtörténik. Egyben látják a misztériumot és azt a valóságot, hogy a keresztény nép vágyakozik, és ez a vágyakozás nagyon mélyen az Istenre irányul." – mondta Balogh Pius.

Az adventzáró éneklést püspöki szentmise követte. A szertartást Pius atya vezetésével a Premontrei Szent Norbert Gimnázium és Egyházzenei Szakközépiskola kántorkórusa kísérte.


 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség