A Katolikus Karitász szeptember 7-én építette ki bázisát a röszkei menekülttáborban. Az ellátás folyamatos: a menekültek orvosi segítséget, takarót, ivóvizet kapnak.

A Karitász bázison dolgozó orvosok, ápolók és önkéntesek 24 órás szolgálatot látnak el, munkájukat tolmács segíti. Egész éjszaka dolgoznak: tegnap több mint 500 ember aludt a szabad ég alatt, akik az éjszaka folyamán érkeztek át a határon.

Röszkén is segítséget nyújt a Katolikus Karitász

Az orvosi csapat eddig több mint 100 esetet látott el. Rengeteg a végtagsérülés, törés, sok lázas beteg van, továbbá megfázásos tünetekre és egyéb panaszokra is kértek segítséget. Emellett sok cukorbeteg orvosi ellátásáról gondoskodnak, valamint az állapotos asszonyokra és a kisgyermekekre is kiemelt figyelmet fordítanak.http://karitasz.hu/

Az önkéntesek egész éjjel osztották a takarókat. Sok kiskorú gyermek kért segítséget szüleik megtalálásában. Ezekben az esetekben a Karitász a rendőrség munkatársaival közösen próbálja megkeresni a bázis körül és a röszkei táborban a szülőket, hozzátartozókat.

A kialakított bázis gyűjtőpontként is működik: a szociális sátorban folyamatosan fogadják az adományokat, és osztják is ki az érkező menekülteknek.

Fotó: karitasz.hu

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség