2008 óta, Szabó Sándor plébános javaslatára összegyűlnek a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt templomok közösségei Rákospalotán. A program során idén a közösségek főpásztoraiért és plébánosaiért imádkoztak a zarándokok.


Ne csak csodáljuk, hanem kövessük Szűz Máriát!

A találkozót megnyitó szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György pécsi megyéspüspök volt. A lelki program fővédnöke Erdő Péter bíboros.

„Szűz Mária a hit, a remény és a szeretet asszonya. Általa tudunk jobban ragaszkodni Isten igéjéhez és egyházához" – hangsúlyozta homíliájában Udvardy György megyéspüspök. „Üdvözlégy" – Isten angyalának köszöntése azt közvetíti, hogy elérkezett az Úr irgalmának ideje. A köszöntés üdvösséget kíván, az élet teljességét kívánja, azt, amire mindannyian vágyunk. Máriában nincs semmi, ami megrontaná a kapcsolatot Isten és közte, ami eltávolítaná őt Istentől" – fogalmazott a főpásztor.

Udvardy György megyéspüspök felhívta a figyelmet arra, hogy mindannyian kérhetjük Mária segítségét: „De tud segíteni, ha nem hozzá ragaszkodunk, ha nem akarunk kilépni megszokott bűnös életünkből? Akarjuk-e felszítani magunkban a kegyelemmel teljes életet? Az ünnep kegyelme megadja az erőt: tegyük meg a jó döntéseket, engedjük el a bennünk munkáló haragot, kérjünk bocsánatot bűneinkért! Égi édesanyánk támogat minket, mindent odaad ehhez."

 

„Ne csak csodálni akarjuk Máriát, indítson arra minket a mai ünnep, hogy követésére vállalkozzunk! Az imádság, önmagunk átadása, jó döntések, egymás szolgálata által" – hangsúlyozta Udvardy püspök.

A találkozó a püspök vezetésével imádkozott rózsafüzérrel zárult.

A Rákospalotai Magyarok Nagyasszonya Főplébánia-templomban minden hónap 8. napján rózsafüzér-imádságot tartanak, és a szentmisét Szabó Sándor plébános a testvérközösségekért ajánlja fel. Az idei találkozón azokért a plébánosokért imádkoztak, akik a Magyarok Nagyasszonyának szentelt templomban szolgálnak, illetve azokért a püspökökért, akik a közösségek főpásztorai.

Fotó: Bódis Zoltán

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség