A Pécs története II. A püspökség alapításától a török hódításig című kötetet október 20-án délután 5 órakor mutatják be a Dóm-kőtárban.

Pécs története II. -- A püspökség alapításától a török hódoltságig – kötetbemutatóA kötet szerzői – Font Márta szerkesztő és Vonyó József főszerkesztő irányításával – arra vállalkoztak, hogy bemutassák Pécs és a város mai határain belül létezett, akkor még önálló települések középkori történetét. Az időhatárok jelzik, hogy a város és térsége történetének sarkpontjai eltérnek az ország egésze tekintetében elfogadott korszakhatároktól. Pécs históriája esetében az államalapítás folyamatában a püspökség alapítása (1009) jelentette a fordulópontot, s a korszakot a város törökök által történő elfoglalása zárta le 1543-ban. A monográfia első kötetében tárgyaltakhoz képest elhelyezkedésében, nevében és kapcsolatrendszerében is új város áll előttünk, amelynek a latin Quinqueecclesiae, a német Fünfkirchen és a magyar Pécs neve egyaránt ebben az időszakban alakult ki. Külön fejezet szól a város nevének keletkezéséről, a névadás lehetséges és vélelmezhető szempontjairól. Önálló részben tárgyaljuk az 1526 és 1543 közötti évek történéseit is, mivel ebben az időszakban lényegesen eltérnek a külső körülmények a korábbi századok jellemzőitől. A kötet gerincét a második és a harmadik fejezet alkotja. A második a település egységes arculatának a kora középkor évszázadaiban történő kialakulását mutatja be, a harmadik pedig a késő középkor prosperáló gazdaságát, fejlődő társadalmát, és azt, hogy ennek nyomán miként vált Pécs kulturális központtá.

A szerzők széles összefüggéseiben, más városokkal összevetve mutatják be Pécs korabeli fejlődését, kapcsolatrendszerének alakulását. Az új tudományos eredményeket is tartalmazó, részben eltérő álláspontokat is megjelenítő, de a széles olvasóközönségnek is szóló könyv szövegét gazdag, színes illusztrációk – 30 térkép, 19 táblázat, s mintegy száz tárgy- és épületfotó – teszik szemléletessé, a szellemi értékeken túl esztétikai élményben is részesítve az olvasót. A magyarul nem tudók a részletes angol nyelvű rezüméből ismerhetik meg a kötet tartalmát.

Időpont: 2015. október 20. (kedd) 17 óra
Helye: Dóm-kőtár (Pécs, Káptalan u. 8.)

A rendezvényt megnyitja:
Dr. Ujvári Jenő, a Pécs Története Alapítvány kuratóriumának elnöke

A kötet jelentőségéről szól:
Dr. Udvardy György, megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye főpásztora
Dr. Kosztolányi György, akadémikus, a Pécsi Akadémiai Bizottság elnöke
Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere

A kötetet ismerteti:
Dr. Font Márta, egyetemi tanár, szerkesztő

A Pécs története további köteteinek előkészületeiről ad tájékoztatást:
Dr. Vonyó József, c. egyetemi tanár, főszerkesztő

A Pécsi Egyházmegye, a Pécs Története Alapítvány és a Kronosz Kiadó közös rendezvénye.

A belépés ingyenes. A Pécs története I. és II. kötete a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség