A Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye TÁMOP pályázatának keretében országos szakmai napot tartottak a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodában.

DSCF5542 bkOktóber 2- án Assisi Szent Ferencre emlékezve szakmai nap keretében mutatták be a Szent Ferenc Katolikus Óvoda négy csoportjában a vallásos és a német nyelvi nevelés komplex megvalósításának lehetőségét. Az eseményen közel hetven katolikus pedagógus és köznevelésben dolgozó munkatárs vett részt.

A nap során az Assisi Szent Ferenc életéből merített események a játékkal párhuzamosan végezhető tevékenységekben, a korcsoportoknak megfelelő tartalommal jelentek meg.

A csoportokban különböző témákat dolgoztak fel, a következő címekkel: Szent Ferenc és az állatok, a Naphimnusz és a teremtés, Ferenc a templomépítő, valamint Szent Ferenc élete gyermekszemmel.

A szakmai nap második részében Zatykó László ferences szerzetes atya tartott előadást, amelyben Assisi Szent Ferenc pedagógiájáról beszélt a hallgatóknak. Az atya kifejtette: ennek a pedagógiai módszernek alapja a derű, a játékos szellemiség, valamint a szemlélődésre való készség kialakítása a gyermekben a szeretet szigorával.

A rendezvény az óvodapedagógusok munkájának értékelésével és a szakmai napon elhangzottak összegzésével zárult.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség