2014. december 17. 

 „Nem vétetik el a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezéri bot az ő kezéből, míg el nem jön az Eljövendő, akinek a népek engedelmeskedni fognak.” (Ter 49,10)

Az ember ma talán jobban idegenkedik a tekintélytől és az engedelmességtől, mint bármikor. Mintha egy önmagunk fölötti hatalom elismerésével, s az annak történő engedelmességgel valami alapvető jogát, méltóságát, veszítené el az ember. Pedig az igazi engedelmesség nem szolgalelkűség vagy megalkuvó hajlongás. A kinyilatkoztatás szerint az engedelmesség nem más, mint párbeszéd, tettleges felelet, leginkább az Isten megértett üzenetére, hívására.

A héber nyelvnek nincs önálló szava az engedelmességre, hanem azt mondja: „valakire hallgat”, „valakinek felel”, a latin kifejezés (oboedientia) is ezt tükrözi, hiszen az odahallgat (obaudire) igéből származik. Nem arról van szó tehát, hogy kényszerből, a hatalom nyomásának engedve, vagy valamiféle előnyben, kivételezésben bizakodva külsőleg megteszünk valamit. Az engedelmesség nem születhet félelemből, hanem a szeretet kell, hogy mozgassa, az a biztos tudat, hogy az Úr a legjobbat készíti számomra. Az Isten akaratának történő engedelmeskedés leginkább gyermeki ráhagyatkozást jelent. Megteszem, amit mond, amit kér, mert bízom benne; biztos vagyok benne, hogy ő nálam sokkal jobban tudja, mire van szükségem.

Az Isten pedig valóban csodálatos ajándékot készít az emberiség számára, előkészíti az utat a Megváltó érkezésére, aki beleszületik egy konkrét nép és nemzetség körébe, Júda törzséből, Dávid családjából származik. Fejedelmi leszármazott, de kormánypálcája nem lesújtó és félelemben tartó buzogány, hanem védelmet, biztonságot nyújtó pásztorbot, mely az üdvösség felé terelget.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

A Tiszta Hegyek Napja:

2020. 09. 26. - 2020. 09. 26.
Szent Vér-búcsú, egyházmegyei zarándoklat:
Báta
2020. 09. 26. - 2020. 09. 26.
Őrangyalok búcsúja :
Máriagyűd
2020. 09. 27. - 2020. 09. 27.
Teremtés Hete:

2020. 09. 27. - 2020. 10. 04.
Teremtésvédelmi katekézis:
Szent II. János Pál kápolna
2020. 09. 27. - 2020. 09. 27.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi