180 évvel ezelőtt, 1838 júliusában hunyt el Szepesy Ignác, a Pécsi Egyházmegye 71. püspöke. A tudomány- és irodalompártoló főpásztorra emlékezett júniusban a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont-Történeti Gyűjtemények Osztálya, és neki állít majd emléket októberben az V. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban címet viselő konferencia egyik szekciója. Schmelczer-Pohánka Éva írását három részletben közöljük.
Négyesi báró Szepesy Ignác pécsi püspök életének 58., pappá szentelésének 35., pécsi püspöki működésének 10. esztendejében, 180 évvel ezelőtt, 1838. július 16-án (egy hétfői napon) adta vissza lelkét Teremtőjének. Az évtizedeken keresztül folytatott fáradhatatlan munkatempója és a több éve tartó tüdőbetegsége végül felőrölte szervezetét. A város polgárai sírva tudatták egymással a gyászos hírt. Az 1836. szeptember 23-án kelt végrendeletében az alábbi kérést fogalmazta meg temetési szertartása kapcsán: végrendeletében: „Lágy fából készíttessék részére koporsó ’s feketére festessék. A’ harangok csupán kimúlta után először, ’s temetésekor másodszor huzassanak meg. Viaszgyertya ne osztogattassék; fáklyák ne lobogjanak hamvai mellett. Tor ne tartassák. Halotti beszéd se mondassák.” Végül 1838. július 19-én a Székesegyház altemplomában, fényes pompával temették el. „Ravatalánál gyászba borult az egyház, sírt a haza, könnyezett a tudomány, zokogott a művészet és lelke megérdemelt boldogságáért imádkozott a szegények megszomorodott szíve.”
Megrendült hívei nagy szomorúsággal emlékeztek meg az elhunyt ordináriusról: közvetlenül halála után és a későbbi időszakban is több vers született nagyszerű tetteiről, munkásságáról, szerény és jóságos személyiségéről, valamint az utána maradt űrről.
El – nem felejthet Hunnia Tégedet
Még a’ Magyarnak hinti sugárait
A’ báj verőfény, rényi ’s lelked’
Tetti örökre virulni fognak(Balogh Károly: Gyászdal)
Szepesy Ignác József János 1780. augusztus 13-án született az Eger melletti Noszvajon, a családi kastélyban báró Szepessy Sámuel, kerületi táblai ülnök és vattai Battha Antonia elsőszülött fiaként.
Alsóbb iskoláit Eperjesen és Miskolcon végezte, majd 1795-ben lépett az egri főegyházmegye növendékpapjainak sorába. Tanulmányait Pesten (filozófia) és Bécsben (teológia) végezte: mindkét helyen doktori végzettséget szerzett. 1803. május 29-én külön pápai engedéllyel szentelték pappá. Az egri püspöki szemináriumban tanulmányi igazgató, érseki szertartó és titkári pozíciókat is betöltött. 1805. január 26-án egri plébánosi kinevezést kapott: buzgó, áldozatkész, szegényeket támogató papként emlékeznek rá. Az Egerben ekkor pusztító tífuszjárványban éjjeleket töltött az elhagyatott betegekkel, mígnem a kór őt is ledöntötte a lábáról.
1808. november 29-én egri kanonok, majd 1820-ban borsodi főesperes és kisprépost lett, 1820. április 9-én pedig Egerben erdélyi püspökké avatták. Ugyanekkor I. Ferenc király (1804–1835) valóságos belső titkos tanácsosi ragra emelte.
Az 1822. szeptember 8-án megnyitott erdélyi egyházi zsinatra egy maga által összeállított, a cenzúra kihagyásával kinyomtatott, 350 oldalas törvénykönyvvel jelent meg, amely hatalmas vitát váltott ki, majd következményeképpen el kellett hagynia az erdélyi egyházmegyét.
A számára felajánlott püspöki székek közül végül a pécsit fogadta el. Pécs városa pompás fogadtatással kívánta köszönteni az egyházmegyéje új pásztorát, ám Szepesy meglepve híveit 1828. február 24-én este 9 órakor váratlanul érkezett meg Pécsre a püspöki palotába, majd március 13–14-én be is iktatták püspöki székébe. Ő lett a Pécsi Egyházmegye 71. püspöke.
