180 évvel ezelőtt, 1838 júliusában hunyt el Szepesy Ignác, a Pécsi Egyházmegye 71. püspöke. A tudomány- és irodalompártoló főpásztorra emlékezett júniusban a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont-Történeti Gyűjtemények Osztálya, és neki állít majd emléket októberben az V. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban címet viselő konferencia egyik szekciója. Schmelczer-Pohánka Éva írását három részletben közöljük.

Szepesy Ignác Pécsre helyezése alkalmából számos, nyomtatásban is megjelent rövid költemény látta meg a napvilágot: így Czompó István és Reiszner Pál tollából, és örömét fejezte ki a pécsi egyházmegyei növendékpapság és a gimnáziumi ifjúság is. 

1829/30-ban első dolga volt egyházmegyéjét beutazni és felmérni az aktuális állapotokat (Canonica visitatio). Az elkészített egyházlátogatási jegyzőkönyve a mai napig alapforrása a korszak pécsi egyházmegyetörténeti kutatásainak. Pécs városának legnagyobb jótevője lett.

szepesy lyceum

Működése idején nagy gondot fordított a nép- és a növendékpapság nevelésére mind Egerben, mind Gyulafehérvárott, majd utolsó állomáshelyén is. Éves jövedelméből jelentős összegeket áldozott e nemes cél érdekében. Pécsett a továbbképzés lehetőségét biztosítandó 1828/29-ben egy kétéves bölcsészeti tanfolyamot indított, és 1831-ben megalapította a Pécsi Püspöki Tanítóképző Intézetet, tanárainak fizetését pedig saját jövedelméből állta. Bölcseleti és teológiai vitákat rendezett nagy hallgatóság előtt, és a vitatkozó feleket mindig megjutalmazta 5–5 arannyal. Legfőbb feladatának tekintette továbbá, hogy az egyház kormányzás érdekében tanult és erényes papok kerüljenek ki papképző intézetekből.

szepesy biblia1833-ban Pécsett megalapította a kétkarú (bölcsészeti és jogi) líceumot (Pécsi Püspöki Lyceum), amelynek 1830-ra, saját költségén épületet emeltetett a Kisiskola utcában (ma Szepesy utca 3.) Piatsek József tervei alapján. Ez az épület lett 1832-től az 1774-ben Klimo György püspök által nyilvánossá tett püspöki bibliotéka új otthona. A líceum pedig a felújított, hajdani pálos kolostor és templom épületegyüttesében nyert elhelyezést. A népnevelésre is nagy hangsúlyt fektetve számos falusi iskola működésének biztosítása köthető a nevéhez. Püspöki állomáshelyein a hitéletre, a templomépítésre és a renováltatásokra nagy gondot és jelentős összegeket fordított. Szepesy lelkiismeretesen végezte egyházi munkáit. Remek szónokként ismerték kortársai, hívei. Miséin a templomban nem volt sem ülő, sem állóhely. Bámulatos memóriájának bizonyítéka, hogy szónoklatait akár három órán keresztül, papír nélkül képes volt megtartani. Egyházi beszédei, prédikációi, egyházi énekek, imádságok magyar, latin, német és horvát nyelven is megjelentek nyomtatásban. A felügyelete alatt adták ki a Szentírás átdolgozását, amelyhez erkölcsi és anyagi támogatásával (30 000 forint) is hozzájárult, majd az új kiadás kinyomtatott 1500 példányát ingyen osztogatta ki egyházmegyéjében és Erdélyben.

Ő volt a felsőházban az első magyar felszólaló 1825. szeptember 14-én, az első reformkori országgyűlésen. Hazafiságának ékes bizonyítéka, hogy az 1832–1836. országgyűlésen a magyar nyelv erőszak nélküli tanítása mellett tette le voksát. 1833-ban pedig elrendelte a katolikus anyakönyvek magyar nyelven történő vezetését. A magyar nyelv magas szintű tanítása érdekében javasolta országszerte a tanítóképző intézetek megalapítását, és támogatta egy magyar nyelvtankönyv kiadását. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagjává, 1831. február 15-én pedig tiszteletbeli tagjává választotta. Az akadémia működését 1832-től évi 600 forinttal támogatta. V. Ferdinándtól (1835–1848) 1835-ben elnyerte a Szent István Rend középkeresztjét. 1831 szeptemberében, a Rudnay Sándor esztergomi érsek (1820–1831) halálával megüresedett prímási szék betöltése ellen hevesen tiltakozott.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség