A szociális munka napján, november 16-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja Esztergár Lajos-díjban részesült.

malta dij 01 bkPécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése évről évre elismeri azon személyek és közösségek tevékenységét, akik/amelyek életművükkel vagy munkásságukkal gyarapították Pécs város gazdasági, tudományos, kulturális és művészeti értékeit, vagy szakterületükön kimagasló eredményt értek el.

A Szociális Munka Napján tartott rendezvényen kiosztották a város díjait is azoknak a kivételes teljesítményt elérő szociális szférában dolgozóknak, akik hivatásszerűen, az év minden napján szolgálják az elesetteket.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára az ünnepségen elmondta, hogy a szociális segítő és támogató munka során a betegeknek, a gyengéknek, az időseknek nem feltétlenül az őket segítők fizikai gondoskodása adja meg az igazi erőt, hanem a tőlük kapott lelki segély emeli ki őket elesettségükből.

Az eseményen Őri László, Pécs szociális ügyekért felelős alpolgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta: a Szociális Munka Napja jó alkalom arra, hogy számvetést készítsünk és köszönetet mondjunk mindannyiunk nevében azoknak, akik a mindennapok krízishelyzeteiben segítenek szeretteinken.

A pécsi közgyűlés döntése alapján fáradhatatlan önkéntes szociális munkájának elismeréseként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja részére az Esztergár Lajos-díjat adományozta.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Szigetvár -
2023. 12. 15. - 2023. 12. 15.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 17. - 2023. 12. 17.
Szállást keres a Szent Család:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Püspöki adventi gyertyagyújtás Pécs főterén:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 24. - 2023. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség