Péntektől számítva éppen 650 nap múlva ünnepli alapításának jubileumi, 650. évfordulóját Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem.

Az 1367-ben V. Orbán pápa által engedélyezett és Nagy Lajos király által alapított felsőoktatási intézmény jubileumi nyitóünnepségén visszaszámláló időgépet avattak, valamint együttműködési megállapodást írt alá Udvardy György megyéspüspök, Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora.

A Pécsi Tudományegyetem 2017. szeptember 1-jén ünnepli alapításának 650. évfordulóját. Péntek délelőtt Díszdoktoravató Ünnepi Szenátusi Ülést tartottak, amelynek keretében bemutatták a háromkötetes jubileumi sorozat, a Pécsi Egyetemi Almanach első kötetét. Ezt követően együttműködési megállapodást írt alá Udvardy György pécsi megyéspüspök, Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora.

Udvardy György megyéspüspök köszöntőjében elmondta:
„Szeretnénk erre az ünnepre felkészülni. Nemcsak emlékezni szeretnénk – bár okunk van rá, és kell is emlékeznünk –, hanem úgy gondoljuk, hogy az egyetem 650 éves évfordulójának jövőbe mutató jelentősége is van. Ezeket a jövőbe mutató irányokat akkor tudjuk jól kirajzolni, ha az egyetemi gondolkodás jelentőségét érthetővé tesszük a mai kor embere számára. Így a tudás termékenyítő hatását elfogadva tekinthetünk a jövőbe." – fogalmazott a főpásztor.

„Ünnepelni szeretnénk azt a bátor gondolatot, hogy 650 évvel ezelőtt a közös akarat az ismeretbe és a hitbe vetett bizalommal párosult: hogy bátran kezdték el kiépíteni az egyetemi struktúrát, egyetemi gondolkodást. Egyetemesen akarunk gondolkodni emberről, kultúráról, jövőről; beleértve az emberi ész sajátos kategóriáit és a Kinyilatkoztatás természetét is. Arról az értelmező közegről is egyetemesen szeretnénk gondolkodni, amely a létünk, és amely jól értelmezhető a hittel és a tudással. Ez az a pont, amikor a múlt előre is mutat." – mondta a megyéspüspök.

pte pem egyuttmukodes 02A kontraktus értelmében a Pécsi Egyházmegye, a város és az egyetem segíti egymást a jubileumi ünnepségsorozat sikeres előkészítésében és méltó módon történő megvalósításában.

A pécsi egyetem a jubileumi programsorozat részeként zártkörű, meghívásos pályázatot hirdetett a Műszaki és Informatikai Kar hallgatói számára visszaszámláló berendezés terveinek elkészítésére. A győztes MINIMAL elnevezésű visszaszámláló időgépet a PTE Rektori Hivatala előtt adták át ma délután ünnepélyes keretek között. A visszaszámlálót Udvardy György megyéspüspök áldotta meg.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség