A TIOP 2.2.6-12/B pályázati forrásból újult meg a Dombóvári Szent Lukács Kórház. A projekt érinti a pincehelyi Szent Orsolya telephelyet is, ahol egy 39 ágyas idősbeteg-ellátó osztályt újítottak fel teljes körűen. A kórház felújított épületszárnyát Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg november 26-án.

A beteg üdve a legfőbb törvény – ez a jelmondata a Dombóvári Szent Lukács Kórháznak. Az intézményben lelkipásztori ellátás működik, Kürtösi Krisztián döbröközi plébános rendszeresen teljesít szolgálatot a kórházban. A Maria Mater Dei kápolnát 2002. október 18-án, Szent Lukács napján avatták fel. Dr. Kerekes László főigazgató elmondta: Az intézmény a betegközpontúságot, az alázatot, valamint a szolgálatot egyetemesen képviseli.

Dombóvári Szent Lukács Kórház

Összesen bruttó 1 milliárd 880 millió forintos beruházás zárult le Dombóváron. Ennek keretében megújult a Dombóvári Szent Lukács tömbkórház „A" hotelszárnya. A kórház aktív szakmáinak ellátása kap helyet az épületben, azaz a belklinika, a traumatológia és a szülészet. A 150 ágynak megfelelő férőhely felújítása 1,1 milliárd forintból valósult meg. Ezenkívül 249 millió forintos műszerfejlesztés történt. 27-féle műszert, többek között képalkotó diagnosztikai gépeket, lélegeztetőgépet és kisebb eszközöket kapott a kórház.
A létesítményben komplett vízműfelújítás is történt, ez 80 millió forintba került. A projekt érinti a pincehelyi Szent Orsolya telephelyet is, amelyre összesen 243+9 millió forintot költöttek. Itt épületrész-felújítást végeztek, a felújított részen egy 39 ágyas idős betegeket ellátó ápolási osztály fog működni. Ezenkívül ápolási eszközöket is beszereztek.

A projektzáró rendezvényt a Dombóvári Szent Lukács kórház Maria Mater Dei kápolnájában tartották. A rendezvényen részt vett Potápi Árpád államtitkár, a terület országgyűlési képviselője is. A felújított „A" épületszárnyat Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg.

A TIOP-projekt célja az ellátási feltételek javítása volt, a telephelyeken ugyanis funkcióváltás történik. Pincehelyen az idősbeteg-ellátás lesz a fő profil, míg Dombóváron az aktív betegellátásra és rehabilitációs ellátásokra specializálódnak.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség