A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája és a Tolna megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház a Házasság Hete kampány keretében HÁZAS7PRÓBA címmel vetélkedőt hirdet házaspárok számára. A szervezők célja, hogy ráirányítsák a közvélemény figyelmét a házasságban való elköteleződés értékeire és szépségére.

A játék 7 fordulóból áll. Ebből négy feladat otthon végezhető, hármat pedig a döntő verseny keretében kell megoldani, amely február 14-én, vasárnap, azaz Valentin-napon lesz Szekszárdon, a Piac téri PLACC-on.

HÁZAS7PRÓBA

A házaspárok regisztráció után e-mailen kapják meg a feladatokat, amelyek által a hétköznapokban megélhetik a romantikát, a szerelmet és az egymásra figyelést.
A Házas7próba vetélkedő folyamatosan nyilvánosság előtt zajlik, az Erős család – erős nemzet közösség Facebook-profilján.
A résztvevők a regisztrációval egy időben tudomásul veszik, hogy a játékban fényképpel, a keresztnevükkel és a lakóhelyük megadásával szerepelnek.
A szervezők a résztvevők személyes adatait csak a verseny idejére és kizárólag annak céljára használják fel, azokat bizalmasan kezelik.

A vetélkedőre 2016. január 17-ig lehet regisztrálni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen névvel, lakcímmel és a házasságkötés dátumának megadásával.

A játék menete:
1. feladat teljesítése: január 18-24. között
2. feladat teljesítése: január 25-31. között
3.-4. feladat teljesítése: február 1-7. között.
5-6-7. feladat – Házas7próba döntő: 2016. február 14.

A vetélkedőt 5 fős társadalmi zsűri értékeli.

A verseny fődíja a Pécsi Egyházmegye jóvoltából egy 3 napos wellness hétvége Mohácson, teljes ellátással 2 főre. További nyeremények: 3 napos falusi szálláslehetőségek, gyertyafényes vacsorák, egész napos családi kirándulás és lovaglási lehetőség, vásárlási utalványok és tárgyjutalmak.

További információ: 30/5585664 vagy 20/5101129

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.
Pünkösd - ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 05. 23. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség