2016.05.16.

Az öt évvel ezelőtt megkezdett hagyományt folytatva idén is egyházmegyei hangversenyen ünnepelt a Pécsi Egyházmegye. A koncert a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál záróeseménye is volt egyben.

2016.05.15.

A Pécsi Székesegyházban lépett fel a világ egyik legrégebbi alapítású egyházi együttese, amely 800 éve működik a világhírű montserrati bencés apátságban.

2016.05.14.

Bérmálkozás előtti beszélgetésre érkezett Udvardy György megyéspüspök Bonyhádra. A 46 fiatalt Wigand István plébános készíti fel a szentség vételére.

2016.05.13.

Budapesti, váci és pécsi kórházának felújításához, valamint egy hajósi szociális intézmény létesítéséhez a Betegápoló Irgalmasrendnek idén 780 millió, 2017-2018-ban pedig további kilencmilliárd forintot biztosít a kormány.

2016.05.13.

Május 12-én délelőtt a Magtár Látogatóközpont adott otthont a Pécsi Egyházmegyei Hittanversenynek. A tanulók két korcsoportban (5-6. és 7-8. osztályos diákok), háromfős csapatokban mérték össze tudásukat. A verseny az irgalmasság témáját járta körbe.

2016.05.12.

„Aki jól énekel, kétszeresen imádkozik." A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál a Szent Ágoston-i mondat szellemében mutatja be évente a keresztény egyházak zenei kultúráját. Május 10. és 15. között Pécsett, Debrecenben, Nyíregyházán, Békéscsabán tartanak koncerteket. Szerda este a vatikáni Sixtus-kápolna kórusa lépett fel a Pécsi Székesegyházban.

2016.05.12.

Május 10. és 15. között Pécsett is zajlik a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál. A program nemcsak koncerteket kínál: május 14-én, szombaton zenetörténeti előadásoknak és kórustalálkozónak is helyszínt ad a Magtár Látogatóközpont.

2016.05.12.

Fotósorozatból készült vándorkiállítás nyílt „Lourdes-i keresztút" címmel a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. A kiállítás Európa több országában járt már, Franciaországban több tízezren tekintették meg. Most Esztergomból érkezett Pécsre, itt is hasonlóan nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.

2016.05.11.

Május 19-én emléktáblát avatnak Bonyhádon Virág Ferenc pécsi megyéspüspök tiszteletére. A város lakói a Bonyhádon született püspök beiktatásának 90. évfordulójáról emlékeznek meg.

2016.05.11.

A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség május 9-én közös megemlékezést és felvonulást tartott a Pécsről 1944-ben elhurcolt zsidó polgárok emlékére. Az eseményen az esős idő ellenére körülbelül nyolcvanan vettek részt.

2016.05.10.

A megkezdett hagyományt folytatva Udvardy György pécsi megyéspüspök szeretettel hív és vár mindenkit 2016. május 16-án, pünkösdhétfőn a Közösségek Ünnepére.

2016.05.10.

A Boldog Gizella Katolikus Iskola fennállásának 20 éves évfordulójához kapcsolódva vasárnap, május 8-án ünnepi szentmisét tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök a mohácsi Fogadalmi templomban.

2016.05.09.

Május 7-én rendezte meg a Pécsi Egyházmegye nyolcadik máriagyűdi zarándoklatát. Az eseményen idén is több ezren vettek részt. A zarándokok reggel fél nyolckor indultak Pécs-Kertvárosból, és az 58-as úton végighaladva fél kettőkor értek Máriagyűdre.

2016.05.06.

Jézus kínszenvedésétől a feltámadásig címmel nyílik kiállítás május 11-én 15.00 órakor a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. Az ünnepélyes megnyitóra és a kiállításra szeretettel várják az érdeklődőket.

2016.05.06.

A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség közös megemlékezést és felvonulást tart a Pécsről 1944. május 9-én elhurcolt zsidó polgárok emlékére. A megemlékezésre tizenegyedik alkalommal kerül sor; ezúttal is csatlakozásra hívják a pécsieket.

2016.05.05.

Május 2-án folytatódott a Pécsi Egyházmegye pasztorális tervének kidolgozásához kapcsolódó megbeszélés-sorozat. Ezúttal a Szolgálatok témakörében vitatták meg a javaslatokat a résztvevők.

2016.05.05.

A Keresztény Orvosok pécsi csoportjának szervezésében május hónapban újabb találkozóra várják az érdeklődőket.

2016.05.05.

Május 9-én délután öt órakor mutatják be Takács Gábor főiskolai docens Johann Michael Sailer – a centrum unitatis újrafelfedezője című frissen megjelent kötetét.

2016.05.04.

Az áprilisi teltházas előadás után Pál Ferenc atya előadása ismét megtöltötte a Lauber Dezső Sportcsarnokot. A katolikus pap és mentálhigiénés szakember ezúttal Megbocsátás és irgalom címmel beszélt a pécsiekhez.

2016.05.03.

Harmadik alkalommal rendezték meg a Vadak Ura Bajnokság döntőjét Pécsett, a Szent Mór Iskolaközpontban. A fináléba Pécsen kívül komlói és mohácsi csapatok, valamint egyéni versenyzők is érkeztek, összesen ötvenhatan.

2016.05.03.

A Tízparancsolat a tökéletes Isten-ember kapcsolatot mutatja meg. Udvardy György megyéspüspök a húsvét fényében és örömében vizsgálta a hetedik parancsolatot. A főpásztor szerint óriási gazdagság tárul fel a Ne lopj! parancsolat ismerete, megtartása és az ebből való cselekvés által.

2016.05.03.

Május 1-jén az Édesanyák búcsúját tartották a Máriagyűdi Bazilikában, ahol a PTE Zeneművészeti Intézet hallgatóinak koncertjével avatták fel a megújult orgonát.

2016.05.02.

Április utolsó hétvégéjén ballagtak a Pécsi Egyházmegye gimnáziumának végzősei. Az érettségi előtt álló fiatalok kettős érzéssel vágnak neki az új életnek: mint megfogalmazták, az iskola nemcsak a hitéletben támogatta őket, hanem az egymáshoz fűződő tartalmas kapcsolatok kialakításában is, a megszokott közegből pedig nem könnyű végleg kilépni.

2016.05.02.

A Szentírás Acháb király és Nábot történetében pontos látleletet ad az esztelen birtoklási vágyról és annak súlyos következményeiről. A király mohón vágyakozik a szegény Nábot szőlőskertjére, amely birtokainak szomszédságában terül el. Nábot azonban elutasítja őt, mondván, hogy istentelenség lenne atyai örökségétől megválnia.

2016.05.02.

A nemrég felújított püspökszentlászlói kastély, a hozzá tartozó arborétum és a zarándokszállás is megnyitotta kapuit a látogatók és zarándokok előtt május 1-jén.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség