Nyolc nappal a mennybevétel ünnepe után Máriát, mint Királynőt ünnepli az Egyház.
Amikor a San Diego-i művészeti múzeum a ’80-as években úgy határozott, hogy egy grandiózus alkotással bővíti itáliai reneszánsz gyűjteményét, a választás Luca Signorelli (1445k-1523) egyik képére esett, amely valóban nagyszabású mind méretét, mind művészeti színvonalát tekintve. Signorelli egyike volt azon festőknek, akiket IV. Szixtusz pápa kiválasztott, hogy elkészítsék a róla elnevezett vatikáni Sixtus-kápolna freskóit. Signorelli további alkotásai Orvietóban, Sienában és szülővárosában, Cortonában találhatók.
Chiesa di San Francesco in Piazza, Arcevia (14. sz. vége)
A roccacontradai Ferenc-rendi templomban található Filippini családi kápolna képeinek megfestésére Signorelli 1508-ban vállalkozott. Később aztán, amikor a manapság Arceviaként ismert észak-olasz városka templomát átépítették, a Filippini-kápolna oltárát szétszedték, egyes darabjait pedig eladták. Egyik része, egy kisebb méretű táblakép, amely a Nagy Szent Jakab egy élő és egy halott zarándokkal címet viseli, a budapesti Szépművészeti Múzeumba került.
Luca Signorelli, Nagy Szent Jakab egy élő és egy halott zarándokkal (1508k, Szépművészeti Múzeum, Budapest)
A Szűz Mária megkoronázását ábrázoló, több mint két méter széles, félkör alakú festmény eredetileg az oltárépítmény oromzatát díszítette. Ez az elem hosszú utat bejárva végül 1985-ben 500 ezer dollár fejében lett a San Diego-i gyűjtemény tulajdona. E képen jól megmutatkoznak Signorelli sajátos stílusjegyei: a természetességre való törekvés, az erős színek alkalmazása, valamint a rövidülés bátor használata. Mindezek a technikák, mint majd látjuk, különösen hasznosnak bizonyultak egy olyan festmény elkészítésekor, amely eredetileg több méteres magasságban volt látható.
Luca Signorelli, Szűz Mária megkoronázása (1508k, Museum of Art, San Diego, Kalifornia)
A festményen az a jelenetlátható, amint Krisztus az előtte térdeplő Mária fejére koronát készül helyezni, miközben az idős férfiként ábrázolt Isten, az Atya áldón emeli karjait Mária és Krisztus fölé. Mária koronája egy díszes aranypánt, amely a dicsőség és a gazdagság jelképe. Mária alázattal fogadja a koronázást: haját ruhája fedi el, fejét meghajtja Krisztus előtt, szemét lehunyja, kezeit pedig imára kulcsolja. Ezt a tiszta ártatlanságot emeli ki az a két kerub is, akik kisgyermeki alakban veszik körül a koronázást.
Ha jobban szemügyre vesszük, Máriát és fiát nem csak a korona kapcsolja össze. Mária hajának, ill. ruhájának (vörös, zöld és kék) színei illeszkednek Jézus szakállának és hosszú hajának, ill. öltözetének árnyalataihoz. Ezen kívül Krisztus tekintete Mária kezeire irányul, mintha megvárná, hogy ujjait megfelelően rendezze el.
Mária és Krisztus mögött a fehér bélésű, aranyszínű ruhát viselő Atya áll. Karjait ölelőn tárja az előtte álló két alak fölé. Signorelli úgy helyezte el a három figurát, hogy egyszerre érezzük, egymás szerető közelségében vannak, ugyanakkor mégsem nyomják el egymást. Erre erősít rá a jelenet rövidülésben való ábrázolása: úgy tűnik, hogy az Atya nem Mária és Krisztus fölött, hanem kissé mögöttük helyezkedik el. Erre az elrendezésre egyszerre volt szükség a megszabott, félkör alakú keret miatt, és amiatt, hogy lentről nézve is a szem számára esztétikus legyen a hármas kompozíció.
A képen Signorelli nem fukarkodott az árnyékokkal, hogy általuk valódi életet leheljen a jelenetbe. Különösen is Krisztus köntösének redői árnyékolódnak úgy, hogy azt érezhetjük, teste éppen mozgásban van. Mindazonáltal Krisztus sötétzöld ruhájának árnyékokban gazdag kidolgozása nagyban segítette azt is, hogy távolról nézve is jól el lehessen különíteni azt az Atya sötétkék alsóruhájától.
Signorelli festménye, szemben Mária megkoronázásának más, korabeli ábrázolásaival, visszafogott és bensőséges. Az Atyát kísérő, már említett két puttón kívül ezúttal csak a Mária, ill. Jézus háta mögött álló egy-egy zenész angyal képviseli a mennyei seregek megszámlálhatatlan sokadalmát. A jelenet sokkal inkább egy családi otthon, mint egy királyi udvar hangulatát tükrözi. De talán jobban is illik ez a közvetlenség és meghittség Máriához. A festő képzelete ekképpen láttatja, ahogy az Úr alázatos szolgálóleánya mindnyájunk királynője lesz.
Amikor Mária az angyali üdvözletkor igent mondott Isten akaratára, még nem tudhatta, hogy Isten milyen jövőt tartogat a számára. Nem láthatta előre sem a rá váró próbatételeket és fájdalmakat, sem a célba érkezést és a végső glóriát. Ám megőrizte szívében, amit látott és hallott, és el-elgondolkodott azon, mindez hová vezet. És mivel a hite révén Istenhez mindvégig hűséges tudott maradni, méltán lett élete megkoronázása Isten dicsősége.
Az egyik legismertebb katolikus Mária-ájtatosság, a loretói litánia az itáliai Loreto városáról kapta a nevét. Az első, 1558-ból fennmaradt változata óta a benne említett sok-sok különböző elnevezéssel szokás megszólítani Szűz Máriát. A litániában tizenhárom különféle módon nevezik őt királynőnek azt kérve, hogy közbenjárásával mutassa is meg királynői hatalmát.
Angyalok királynője,
pátriárkák királynője,
próféták királynője,
apostolok királynője,
vértanúk királynője,
hitvallók királynője,
szüzek királynője,
minden szentek királynője,
áteredő bűn nélkül fogantatott királynő,
mennyekbe felvett királynő,
szentolvasó királynője,
családok királynője,
béke királynője, könyörögj érettünk!
Csigi Péter
Képek forrása: visitarcevia.it, Wikimedia Commons, szepmuveszeti.hu
