Augusztus 20-án, Szent István király napján, évről évre elindul a könyörgő körmenet, amelyen idén is részt vett a Katolikus Karitász. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász szervezetét 50 önkéntes képviselte a budapesti, központi ünnepségen.

A csoport a kora délutáni órákban érkezett a fővárosba, ahol a Szent István Bazilika előtti tér adott otthont a szentmisének és a körmenetnek. Az ünnepi szentmise 17 órakor kezdődött, amire sokan érkeztek az országból és az ország határain túlról is. A plébániák zarándok közösségei és egyházi intézményei nagy számban képviseltették magukat.

Szent István király jobb keze magyar nemzeti és katolikus ereklye, amelyet a Szent István Bazilika, Szent Jobb kápolnájában őriznek. Az ereklye tisztelete folyamatos a magyar történelemben, leginkább pedig augusztus 20-án, a Szent István napi körmenetben nyilvánul meg.

IMG 2288 Egyedi

A szentmise szónoka idén Stanisław Gądecki poznańi érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke volt. Beszédében kiemelte a keresztény hitre térés múltbéli, és napjainkra is vonatkozó fontosságát. A körmenet a szentmise után kezdődött, ahol a zarándokok a díszes ereklyetartóban elhelyezett Szent Jobbot kísérve ünnepelték Szent István királyunk napját.

A Katolikus Karitász önkéntesei, munkatársai sok egyházmegyéből képviseltették magukat, országosan több mint 400 fővel vettek részt az ünnepségen. Az összegyűlt önkéntesek piros Karitász egyenruhában hirdették szervezetüket, és kísérték a szent államalapító ereklyéjét.

A szervezet önkénteseinek az augusztus 20-i ünnepi, áldott, magasztos, szeretetteljes hangulatban telt, az államalapító és a kereszténységre térítő királyunkra emlékezve.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség