Több mint két kilométeren elmélkedhetnek a házaspárok Püspökszentlászlón, ugyanis szeptember 7-én átadták és megáldották a Házaspárok útját. A mozgalom több éve indult, célja, hogy megerősítse a házaspárok közötti kapcsolatot, a családot.

A házaspárok útja ötlete a Schönstadt mozgalom alapító atyjától származik. Magyarországon először Óbudaváron épült ilyen út, azóta a világ számos országában valósult meg. A püspökszentlászlói út ötlete egy máriagyűdi Schönstatti találkozón fogalmazódott meg.  Az út a házasság szakaszait dolgozza fel. Lehetőséget ad a pároknak arra, hogy végiggondolják a házasságuk különféle szakaszait.

„Az egymásra találás után, gyermekek érkeznek a családba, aztán megpróbálunk erős gyermekeket nevelni. Fontos a szülőkről való leválás, a saját út keresése, megtalálása, hogy egy igazi erős vár legyen a mi házasságunk, aztán a gyermekek felnevelését követően az ő elengedésük a gyermekek felnevelését követően a kirepülésük egy szintén fontos dolog, amire készülni kell.” – mondta Tóth Gábor István, a Schönstatti Családmozgalom tagja, aki a püspökszentlászlói út egyik kezdeményezője.

házaspárok útja Püspükszentlászló 11 Egyedi

A házaspárok útjának kiválasztásánál több lehetséges helyszín is szóba került. Dr. Udvardy György megyéspüspök kérésének megfelelően végül Püspökszentlászló mellett köteleződtek el, hiszen természeti adottságai egészen egyedülállóak. A főpásztor fontosnak tartja, hogy Baranyában is legyen egy olyan hely, ahová elvonulhatnak a házaspárok és nyugodt körülmények között, csodálatos természeti környezetben figyelhetnek egymásra és a belső hangra.

Bacsmai László családreferens, mohácsi plébános áldotta meg az utat. Beszédében az út jelentőségét hangsúlyozta. „Ahogy az autónak is szüksége van szervizre, ugyanúgy a házaspároknak is szükséges az, hogy legalább évente egyszer végiggondolják a házasságuka. Fontos, hogy próbáljanak elmélkedni arról, hogy milyen stádiumban vannak és beszélgessenek róla, hogy megerősödhessenek.”

A lelkigyakorlatokat párban, családcsoporttal, lelkiségi csoporttal is lehet végezni. Úgy tartják, házaspároknak napi 20 percet, heti egy estét, havi egy napot, évi egy hetet kellene egymással töltenie, akkor kevesebb válás lenne Magyarországon.  A két fél és Isten közti kommunikációhoz ad jó muníciót ez az út, amelynek teljes hossza 2520 méter. 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség