Pietrelcinai Szent Pio áldozópapnak földi élte során fontos volt az emberek megsegítése. A gyóntatásokban, a lelki beszélgetésekben irányt mutatott az embereknek, de ha szükséges volt keményen felszólalt.

Egy-egy bűn, baj esetén kimerte mondani az azzal kapcsolatos egyházi tanítást. Mindezt azért is, hogy védje az emberek üdvösségét. Kapucinus szerzetesként fontos volt számára a szegényekről való gondoskodást, ezért felépítette számukra a Szenvedés Enyhítésének Házát. Mindennél többet ért neki, hogy az emberek testi és lelki szenvedésének enyhítésén munkálkodjon. Már földi életében a szenvedéseit felajánlotta az emberiségért. Itt a földön is meghallgatattak imái és Isten csodát tett.[1]

Cleonice Morcaldi lelki naplójában írja, hogy Pio atya mennyit segített neki. Ígéretet tett, hogy a segítsége eddig sem hagyta el, és továbbra sem fogja. Megszervezte számára a tanulást a kolostorban, amit Gaetano atya vezetet. Gaetano atya sokszor említette rendtársa szentéletűségét a hallgatóinak.[2] Cleonice egyik nehéz vizsgája alatt és után érezte az atya illatát, amikor rákérdezet, hogy mit jelent ez. Az atya csak annyit mondott a jelenlétem.[3]

50 évi stigmákkal való együttélés után, Isten magához szólította, de földi élete után sem szűnt meg közbenjárása értünk.

Körülbelül két hete a Magyar Kurír Facebook oldalán jelent meg egy cikk, arról, hogy egy brazil család Pio atyához imádkozott beteg gyermekükért. A szent közbenjárásában bíztak és a gyermek meggyógyult.[4] Boldoggá és szentté avatásához szükséges csodák is megmutatták Pio atya az égi hazában is közbenjár értünk, fontos számára az emberekért való imádság.

Az Egyház tanítása, hogy a katolikus hívők a szentekben Isten kegyelmének megnyilvánulását tisztelik. Ez a tisztelt a példaképként való elismerés. Amikor egy szentnek a közbenjárását kérjük, akkor a kegyelmet és segítségnyújtást mindig Istentől kapjuk, de néhány adományának kiosztása a szentek imádságának köszönhető. [5] A velük való közösség az imádságban jelenik meg. Az imádság által segítségül hívjuk a szenteket és így az egyház imádságos közösségének leszünk a tagjai.[6] Ezáltal megnyilvánul az üdvösség közösségi-társas dimenziója.

Ez a közösségi-társas dimenzió jelenik meg minden szentmisében az átváltoztatás előtt is, amikor a pap vagy a püspök felszólítja a híveket a Prefáció végén, hogy az angyalokkal, főangyalokkal és a szentek hatalmas seregével közösen énekeljük Istennek a dicséret himnuszát. A földön zarándokoló egyház communioban van a megdicsőült egyházzal. A kettő közötti kölcsönös kapcsolatot a tisztelet, a megemlékezés, a közbenjárás és a példaadás adja. A megdicsőült egyházba tartozik minden üdvözült ember.[7]

Hányszor küzdünk egyedül a gondjainkkal, bajainkkal? Azonnal szeretnénk választ kapni, ezért képesek vagyunk mindent vagy mindenkit felkutatni. Az isteni segítség nem jön azonnal vagy nem olyan formában, amilyenben mi szeretnénk. Nem ismerjük fel a jeleket, az Ő munkálkodását az életünkben. Türelmetlenek vagyunk, ezért sokszor belemegyünk okkult dolgokba, mert lehet, hogy megkapjuk a kérdésünkre a választ, az is lehet, hogy meggyógyulunk az adott betegségeinkből, de az életünkben más kapukat is megnyitunk ezzel, ami más problémákat, testi és lelki betegséget is hozhat magával.

A mai nap szentjének élete azt mutatja meg számunkra, hogy ők már itt a földön megmutatták Isten és a felebaráti szeretettüket, példaadó hittük miatt az egyház szentté avatta. Földi életükkel nem szűnt meg a földön élőkkel való kapcsolatuk, hanem most már Isten közelségében járnak közben értünk.

Molnár Erik atya

 

[1] Vö. Diós, I., Szentek élete, vol. II., Szent István Társulat, Budapest 2009, 388-392.

[2] Vö. Morcaldi, C., Életem Pio atya közelében, Etalon Kiadó 2010, 34.

[3] Vö. Uo. 37.

[4] https://www.magyarkurir.hu/hirek/egy-csalad-pio-atya-kozbenjarasanak-tulajdonitja-kisfiuk-gyogyulasat-rakbol (a kutatás ideje: 2019. szeptember 15.)

[5] Vö. Müller, G. L., Katolikus Dogmatika, Kairosz Kiadó, 2007, 542.

[6] Vö. Uo. 543.

[7] Vö. Uo. 559.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség