Minden ember meghívott – mondta Palánki Ferenc egri segédpüspök, az MKPK Hivatásgondozó Bizottságának elnöke a háromnapos konferencia nyitóelőadásán. A hivatásbarát kultúra – "la cultura vocazionale" – Szent II. János Pál pápa egyik kedvelt kifejezése volt. Ez azt jelenti, hogy hivatásnak kell tekintenünk a keresztény életet. De már maga az emberlét is hivatás, hisz Istennek célja és terve van mindnyájunkkal. Meghívottként mindannyian meghívók is vagyunk – mondta Palánki Ferenc. A hivatásgondozó feladata, hogy hirdesse: minden ember meghívott, mert minden ember léte Istentől szándékolt és meghívott létezés.

Fotó: Thaler Tamás

A háromnapos találkozón az egyházmegyék hivatásgondozói, ministránsreferensei, hitoktatói, a szemináriumok papnevelői, a szerzetesrendek növendéknevelői, hivatásgondozói vettek részt, akik munkacsoportokban dolgoztak a konferencia három napja alatt.

A szeretetet mint alapvető, közös hivatást árnyalják a különféle megjelenési formái, a család, a papság vagy a szerzetesség. A hivatás kifejezés ma már nemcsak a papságra vagy a szerzetességre, hanem minden keresztény emberre alkalmazható. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a szerzetesi és papi hivatások ne igényelnének különleges figyelmet és gondoskodást. Sőt, Szent II. János Pál pápa szerint ezeknek kell elsőbbséget kapniuk a lelkipásztori munkában, ugyanis a többi hivatás fejlődése nagymértékben ezektől függ. A papság és a szerzetesség katalizátora és táplálója a többi hivatásnak.

Fotó: Thaler Tamás

A háromnapos találkozó alatt a munkacsoportok megvitatták többek között az ifjúságpasztorációt, az egyházmegyei iskolákat és a hitoktatást érintő kérdéseket.

A cél egy hivatáspasztorációs iránymutató dokumentum létrehozása, amely hozzájárulhat a hivatásgondozók, lelkipásztorok és pedagógusok munkájához. A stratégia megalkotását segíti azoknak a kérdőíveknek az értékelése, amelyeket előzetesen 32 hivatásgondozó és mintegy 150, képzésben részt vevő pap- és szerzetesnövendék töltött ki.

Fotó: Thaler Tamás