Rengeteg család, gyerek, szülő és nagyszülő látogatott el a Hóbagoly Mesefesztiválra, hogy együtt utazzanak el a mesék csodálatos világába. Az első alkalommal megrendezett fesztiválon a kétnapos esőzés ellenére több mint 2500-an vettek részt a Zsolnay Kulturális Negyedben december 6-án és 7-én.

A fesztiválon fontos szerepet kaptak a karácsonyi és téli ünnepkört bemutató előadások, illetve az ehhez az időszakhoz köthető népszokások is. A Pécsi Egyházmegye munkatársainak szervezésében tekinthette meg a közönség a Ki volt a Mikulás szent elődje? című bábjátékot, amelyben bábosok és zenészek Szent Miklós mirai püspök életének egyik történetét elevenítették fel. A történet nyomon követése során időben és térben nagy utazást tehettek a gyerekek, miközben a szereplők felépítették Mira városát. A gyerekek a bábjáték után továbbrajzolhatták a történetet, és Mikulást is készíthettek.

A rendezvény további programjain az evangélikus egyház mesemondói az adventi ünnepkörről beszéltek az érdeklődőknek, az adventi népszokásokat pedig a pécsi iskolák és a Hosszúhetényi Általános Iskola gyermektánccsoportjának előadásában ismerhették meg a Zsolnay Negyedbe látogatók.