katekéták

2015. október 10-én Szekszárdon, október 17-én pedig Pécsen gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye hitoktatói szakmai továbbképzés céljából. A mostani alkalmak központi gondolata az óraszervezés volt, melyet számos módszertani ötlet tett igazán használhatóvá.

2015. október 10-én Szekszárdon, október 17-én pedig Pécsen gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye hitoktatói szakmai továbbképzés céljából. A középpontban mindkét alkalommal az óraszervezés állt.

A Pécsi Egyházmegyében szolgálóknak adott koncertet a Pannon Filharmonikusok szeptember 20-án este. 

A Pécsi Egyházmegye hitoktatói évente több alkalommal gyűlnek össze továbbképzésekre, amelyek célja a katekéták módszer- és eszköztárának szélesítése. A szeptember 12-ei képzés meghívott előadója Kovács Balázs volt, aki Bibliai Barangolások címmel tartott előadássorozatot.


„Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!"
(Mk 1,17) – ez a szentírási vers jelölte ki a 2015. augusztus 17-18-án megrendezett egyházmegyei évkezdő katekéta lelkigyakorlat irányát.

„Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!" (Mk 1,17) – ez a szentírási vers jelölte ki a 2015. augusztus 17-18-án megrendezett egyházmegyei évkezdő katekéta lelkigyakorlat irányát. A kétnapos eseményt dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök által celebrált szentmise nyitotta meg. A lelkigyakorlat meghívott vezetője Vízvárdy Rita SSS nővér volt.

A katekéták tanévkezdő lelkigyakorlata augusztus 17-én 9.00 órakor szentmisével indul, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök mutat be a pécsi székesegyházban, majd augusztus 18-án szintén a székesegyházban 18.00 órakor szentmisével zárul.

„Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!"(Mk 1,17) Ez a mottója a 2015-2016-os tanévnek a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Jézus szavai segíthetik a hallgatókat átgondolni azt a hivatást, amit tőle, Krisztustól kapnak. A tanév kezdetén idén is lelkigyakorlaton kérik a leendő katekéták és oktatóik a Mestert, hogy tegye alkalmassá őket mindarra, amit szeretne általuk végbevinni népe körében.

Hat napos (60 órás) intenzív hitoktatói tanfolyam indul 2015. augusztus végén a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán pedagógus végzettséggel rendelkező hitoktatóknak.

Megjelent a Pécsi Egyházmegye Pedagógiai Folyóiratának első száma, amely az elmúlt félév szakmai és lelki eseményeiről számol be. Olvasásra és terjesztésre ajánljuk sok szeretettel!

2015 februárjában a hitoktatók második csoportja végezte el sikeresen a Hitoktatási Iroda által szervezett koordinátorképzést. A programon a tavalyihoz hasonlóan idén is tíz katekéta vett részt, öt hétvégén át. Őket a Hitoktatási Iroda és saját plébánosuk ajánlotta a képzésre.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség